Az utóbbi napokban sorra belefutok a fehér-vörösréz, illetve a fehér-rozé arany kombinációjú tárgyakba. Pont olyan, hogy egy csomót gondolkodik rajta az ember… tetszik, avagy nem tetszik? Nem tudom… Én most már hajlok arra, hogy tetszik, sőt az őszi tökös dekorációt is el tudnám képzelni ebben a két színben, remélem, lesz időm megvalósítani is. De most nézzük, hogy a tervezők hogyan és mire használják ezt a két trendi színt, illetve anyagot.
Hétvégén megnéztük a Magyarok a Bauhausban című kiállítást a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A tárlat a Bauhaus és a magyarok kapcsolatáról szól, de már csak október 24-ig látogatható. Az izgalmas és meglepően bőséges anyagból kiderül, hogy több magyar alkotó is részt vett a weimari intézmény munkájában, közülük pedig heten Pécsről vagy annak környékéről származtak.
A Janus Pannonius múzeum felé menet ezt a tűzcsapot találtam a Káptalan utcában.
A Múzeum kertjének bejárata. Tetszik a tipo.
Kő a kertben.
A két külön épületben megrendezett kiállításon megismerhettük a Bauhaus egész történetét, működését és eredményeit is. Kiderült, hogy a Bauhausnak nemcsak a modern építészet köszönhet sokat, hanem az alkalmazott művészetek is. Egyaránt láthatók képzőművészeti alkotások, bútorok, korabeli fotók és textiltervek is, többek között Berger Ottitól. Érdekes volt Weininger Andor gömbszínház elképzelése is, amelynek makettjét Pelényi Margit építész rekonstruálta. Bepillantást nyerhettünk Kárász Judit fotós tevékenységébe, Blüh Irén szociófotóit csodálhattuk, és Sebők István színháztervét. Nagyon izgalmasak voltak Molnár Farkas, Moholy-Nagy László és Bortnyik Sándor korai grafikái, és azok a vásznak is, amelyek Johan Hugó, Stefán Henrik és Molnár Farkas közös itáliai útjának képeit tartalmazza. Ezek a rajzok azon az 1921-es úton készültek, amelyen hírt kaptak a weimari iskola létéről és amely elindította őket a Bauhaus irányába. Mintegy mellékesként láttunk műveket Paul Klee-től, Walter Gropiustól, Kandinszkijtől, Oskar Schlemmertől is, de itt és most nem ők voltak a fontosak.
Az alábbi két szuper makett lett a kedvencem, az egyik Molnár Farkas vörös kockaházának rekonstruált makettje, a másik Breuer Marcel házmodellje. Ezeket a tavalyi berlini tárlatra készítettek el, a Bauhaus megalakulásának 90. évfodulójára. Nagyon rendben vannak, csípőből le is fotóztam őket, pedig nem lehetett fotózni, de hát muszáj volt, mit tegyek…
Molnár Farkas vörös kockaháza.
Brauer Marcel házterve.
Itt egy újabb stílus, azt is mondhatnám, hogy nesztek, itt a Mid Century Modern. 🙂 Ez az egyik személyes kedvencem, egyszerűen lenyűgöznek az ötvenes években készült ülőbútorok. Annyira időtállóak, hogy elképesztő. Sokat közülük még ma is gyártanak, ezek az igazi design klasszikusok. Biztosan ismertek jónéhányat közülük, de talán most egy kicsit közelebb kerültök hozzájuk.
Előzmények
A II. világháború után hosszú ideig tartó gazdasági fellendülés következett, elsősorban természetesen a győztes országokban, azon belül is főként az Egyesült Államokban. A felszabadult gyártókapacitás, az időközben (főként háborús célokra) kikísérletezett új anyagok rengeteg lehetőséget adtak a tervezőknek arra, hogy legmerészebb ötleteiket is megvalósítsák. Az embereknek pedig pénzük és igényük is volt arra, hogy vásároljanak, így létrejött az úgynevezett fogyasztói társadalom. 1945 után ráadásul – megintcsak főként Amerikában – egy csomó gyerek született, egyre több lakás épült, így egyre több olcsó, jó minőségű és kisméretű bútorra volt szükség.
Új anyagok és restyling
A kikísérletezett új anyagok, mindenekelőtt a műanyagfajták jóval nagyobb formai szabadságot engedtek a tervezőknek. Ugyanakkor a vevőkért folytatott verseny arra késztette a gyártókat, hogy újabb, merészebb formát adjanak termékeiknek. Ez volt a klasszikus restyling-korszak (más néven re-design vagy re-style), melynek az volt a lényege, hogy egy technikailag változatlan formájában megtartott tárgynak új, vonzó és modern külsőt terveztettek. Mivel a divatos és jól eltalált design által egy-egy termék jóval eladhatóbbá vált, a tervezőket egyre jobban megbecsülték, ekkor kezdődött a designerek sztárolása – olyannyira, hogy Raymond Loewy, aki (sok más termék mellett) például megtervezte a Lucky Strike dobozát vagy a Coca-Cola üveget, a történelem első ipari formatervezőjeként a Time magazin címlapjára is felkerülhetett. Íme:
Űrkorszak, gömbölyded formák
Formáiban az ötvenes évek az űrkorszak motívumaira épít: az asztalok lábai úgy állnak, ahogyan a legendás Szputnyik légterelői, a lámpák, órák és más tárgyak pedig bolygókra és bolygórendszerekre emlékeztetnek. A húszas évektől egyeduralkodó Bauhaus és Nemzetközi Modernizmus racionalitásával, egyszerűségével, puritánságával, merevségével szemben a vidám színeket, lekerekített éleket, gömbölyded formákat részesítették előnyben. Ez volt az ún. Streamlining virágkora, amikor az áramvonalas, lekerekített formák a gyorsaságot, a dinamizmust és a fejlődést jelképezték. A tervezők előszeretettel vettek elő növényi motívumokat, amelyből az ún. organikus irányzatot hozták létre: ez elsősorban biomorfikus formákra épít és lágy vonalakkal dolgozik. Egy ilyen székben üldögélve az az érzésünk támad, mintha körbeölelne minket.
Olaszország és Skandinávia
A Mid-Century Modern második központja Olaszország, harmadik pedig Skandinávia volt. Előbbiben a műanyagok, a játékosság, az életöröm, a színek és a leleményesség dominálnak, utóbbiban a fa és az üveg használata, a letisztult vonalvezetés, illetve a természet motívumai.
A hatvanas évek
A stílust a hatvanas években ideológiai krízis követte: a designerek egy része újra felfedezte a racionalizmust, más részük a játékos-ironikus vonalon folytatta a tervezést. A hatvanas évek második fele már a társadalmi szerepvállalás fontosságának jegyében telt, az 1968-as események pedig végképp önvizsgálatra késztették a kissé elitista művészetté vált ipari formatervezést.
A korszak legfontosabb tervezői: Charles és Ray Eames, George Nelson, Raymond Loewy, Gio Ponti, Achille és Pier Giacomo Castiglioni, Arne Jacobsen, Verner Panton, Tapio Wirkkala, Eero Saarinen
Charles és Ray Eames Plastic karosszékének hintaszék változata öntött poliészter üléssel és acélvázzal a fatalpakon, 1950-ből.
A különleges formájú La Chaise szék szintén Charles és Ray Eames nevéhez fűződik.
A Wire székek egy korabeli reklámfotón. Szintén Eames design.
Eames 1956-os klubfotelje feketében, férfiaknak. A kagyló alakú szerkezet hajlított rózsafa-lemezből áll, a huzat bőrből készül és a az egész cucc alumínium talpakon áll.
Az Eames klubfotel új ruhájában. Az eredeti is gyönyörű, de ez így kifejezetten nőies lett. Elfogadnám.
Az Eames házaspár hajlított rétegelt lemezből készült elefánt ülőkéje gyerekeknek, amelyet még ma is gyárt a Vitra.
George Nelson 1955-ben készítette a híres Kókuszdió széket.
A Bubble lámpákat Nelson 1947-ben tervezte. És mégis abszolút mainak tünnek.
A híres Marshmallow szófa szintén Nelson munkája 1956-ból. Egyszerű, mégis erőteljes formájával funkcionális, ugyanakkor felidézi az ötvenes évek hangulatát. Csak a szádban olvad… 🙂
És megint egy csodás darab, a Pretzel szék George Nelsontól, 1952-ből. Ezt is gyártják azóta is.
A Sunflower óra szintén Nelson tervezői munkásságát dicséri.
Gio Ponti korabeli enteriőrje az általa tervezett bútorokkal.
Achille és Pier Giacomo Castiglioni Sella fantázianevű ülőalkalmatossága.
Achille és Pier Giacomo Castiglioni Mezzadro nevű ülőkéje egy traktor üléséből készült. Még ma is gyártja a Zanotta.
Az Arco lámpát mindenki ismeri, nagyon sok enteriőrben látható, igazi design klasszikus, még ma is gyártják és kapható. Ez is egy Castiglioni darab egyébként. A talpazata carrarai fehér márványból készül.
Arne Jacobsen a Tojás és Hattyú foteleket 1958-ban tervezte. Belső szerkezetüket öntött üvegszálas váz képezte, arra latexhab került, és végül a kárpit. A talpuk alumíniumból készült. A Tojás fotelnek volt egy emlékezetes megjelenése is Stanley Kubrick 1968-ban készült 2001:Űrodüsszeia című filmjében.
Arne Jacobsen fém lámpái 1956-ban a Louis Poulsen számára készültek.
Ezek Gio Ponti Ikeás székei…:-)
Eero Saarinen Tulipán székei és a hozzájuk tartozó asztal.
Saarinen híres Méhkas fotelje lábtartóval.
A lakberendezési stílusokat tárgyaló sorozatom következő részét olvashatjátok most, amelyben a teljesség igénye nélkül próbálok átfogó képet adni egy igazán nagyhatású stílusról, a Bauhausról. Remélem, sikerül. A véleményeteket a hozzászólásokban várom.
A Bauhaus kezdetei
A mára legendássá vált fogalom a XX. század legújítóbb szellemű és így legnagyobb hatású mozgalmát jelöli, amely történetének tizennégy éve alatt (1919-1933) gyökeresen megváltoztatta az építészet és az iparművészet alapelveit.
A Staatliches Bauhaus in Weimar két művészeti iskola egyesítéséből jött létre 1919-ben, Walter Gropius vezetésével. A reformer Gropius egy egészen új szellemiségű iskolát hozott létre Weimarban: az akadémikus művészettel szemben, a közösség erejében bízva és a művész felelősségéről meggyőződve olyan társadalmat akart megvalósítani, amelyben az összes művészeti ág képviselői együtt építik fel a „szocializmus katedrálisát”. 1919-ben meghirdetett programjában minden művészet végső céljaként az építést jelölte meg, amelynek elérése érdekében szobrászoknak, iparművészeknek, építészeknek és festőknek vissza kell térniük a kézművességhez.
Az első korszak
A képző- és iparművészetek közötti határ megszüntetése érdekében az oktatás műhelyekben folyt, ahol minden egyéni kísérletezés megengedett volt. A diákokat olyan egyéniségek tanították, mint a festő Kandinszkij vagy Klee. A Bauhaus első korszakában így elsősorban az expresszionizmus hatása érződik: színes, mozgalmas, szabad tárgyak születtek a műhelyekben.
A második korszak
A Bauhaus második korszaka 1925-től kezdődik, amikor a szociáldemokrata kormány bukása után – és anyagi támogatás hiányában – Gropius kénytelen Dessauba helyezni az iskolát. Dessauban, ahol a központi épületen kívül a tanárok és diákok szálláshelye is Gropius elképzelései szerint épült meg, már az ipari szempontok kiszolgálása volt a fő szempont. Olyan épületeket és tárgyakat alkottak, amelyek a sorozatgyártás révén nagy tömegben és olcsón állíthatók elő, s ezzel elősegíthették a társadalom szélesebb rétegeinek életszínvonal-emelkedését. Az ipar által követelt egyszerűsítés a tárgyak formai redukcióját eredményezte: geometrikus formák és puritanizmus uralta a Bauhaust. Ez a gyártásorientáltság vezetett ahhoz a funkcionalizmushoz és racionalizáláshoz, amely uralkodóvá vált a XX. század további évtizedeiben.
A Bauhaus után
A harmincas években a Bauhaust a nemzetközi modernizmus követi, amely egyértelműen a Bauhaus szellemi örökösének tekinthető – csak éppen központja nem alakult ki (kivétel ez alól az ún. New Bauhaus, amely az Egyesült Államokba távozott építészeket tömörítette, Mies van der Rohe vezetésével).
A Bauhaust 1933-ban, alig tizennégy éves fennállás után, a nemzeti szocialisták hatalomra kerülésével végleg bezárták. Hatása felmérhetetlen az építészetre és a formatervezésre nézve, alapelvvé tette a racionalizmust és a funkcionalizmust, valamint egészen új formai alapokra helyezte az ipar-, képző- és építőművészeti alkotást.
Legfontosabb képviselői: Walter Gropius, Moholy-Nagy László, Marcel Breuer, Marianne Brandt, Mies van der Rohe.
És most nézzük a Bauhaus tárgyait, amelyek közül sok még ma is gyártásban van és megvásárolható.
Ez Breuer Marcel egyik első csővázas széke, a Vaszilij.
Breuer Marcel lerakóasztalai szintén hajlított csővázas technológiával készültek.
Annie Albers lenyűgöző textíliája. Két oldala különböző tulajdonsággal bírt: az egyik elnyelte a hangot, a másik visszaverte a fényt.
Mies van der Rohe híres Barcelona széke az 1929-es barcelonai Világkiállításon vívott ki magának először elismerést.
Marianne Brandt lehúzható mennyezeti lámpája.
Walter Gropius igazgatói irodája a Bauhausban, 1927-ből.
Mies van der Rohe MR10-es hajlított csővázas széke.
Karl. J. Jucker és Wilheim Wagenfeld üveg asztali lámpája, 1923-ból. Jól látszik a korszak Bauhaus programja: az üveg és a fém hangsúlyos használata és minden részlet funkciójának megmutatása.
És végül egy korabeli enteriőr, amely Breuer Marcel keze nyomát dícsérei.