Szerelem tapéták

2018. 10. 10. | | lakberendezés

Már egy ideje gondolkodom azon, hogy le kellene cserélnem itthon a tapétákat. Persze nem a Cole&Son Woods tapétát a hálóban, mert azt még mindig imádom, semmire nem cserélném. Ez egy időtálló választás volt. A földszinten is csak a fekete tapétákkal nem vagyok kibékülve ma már igazán. Nem is azért, mert fekete, hanem, mert azt hiszem meguntam, most valami mintára vágyom, vagy egyszerűen csak valami másra. Amúgy is sokszor nézegetek tapétákat, de eddig még nem jött szembe olyan, amire azt mondtam volna, hogy na igen, ez az. Egészen mostanáig, amikor az Élitis oldalán a szokásos Wallpaper menü helyett rá nem kattintottam a Panoramique menüpontra (ez egy új menüpont az oldalukon). Óóóóóó igen, éreztem, ahogy elönt a lelkesedés és az izgalom, hogy most végre megvan az irány, végre megszólított az a fajta design, amire én vágyom. És szinte pillanatok leforgása alatt kiválasztottam, hogy melyiket szeretném. Mondjuk a feketétől nem tudok teljesen elvonatkoztatni, mert van egy olyan becsípődésem, hogy a tv-s falnak feketének kell lennie, mert a tv fekete, a tv alatti médiaszekrény is fekete, ezeket pedig nem szeretném hangsúlyozni, sem lecserélni, ezért a falnak is sötétnek kell lennie. Plusz még ott a sárga agancs is, aminek szintén passzolnia kell az új tapétához. Ezen a régebbi fotón (a minőségért bocs, de egy újságból fotóztam ki), a bal oldali tv-s falról beszélek:

god-nappali

Szóval ezek alapján nálam az Élitis Taroko falpanel az abszolút befutó a nappali falára:

elitis-panel1

ELITIS_Taroko

A minta 3 db 100 cm széles és 300 cm magas csíkból áll, amely kétoldalon sorolható, tehát, ha 300 cm-nél szélesebb a fal, akkor egynél több panelt kell venni és folytatni a mintát kétoldalon. A minta felrakása persze az egyéni ízléstől függ, mármint, hogy hol legyen a közepe, meg az is, hogy alul vagy felül vágatsz le belőle, ha nincs 300 cm a belmagasság. Értelemszerűen 300 cm-nél magasabb terekbe nem lehet felrakni.

De ezen kívűl is van pár falpanel, ami megdobogtatta a szívemet. Pédául ez nagyon tetszene az előszobát a konyhától elválasztó tömb falára, bár a lányom szó szerint ezt mondta: Ez olyan depressed. Nekem nem, inkább egy kortárs festmény jut róla eszembe.

Elitis-Crepuscule-tapeta

ELITIS Crepuscule falpanel

Ez is sorolható jobb és bal oldalon is, ha nem lenne elég a három méter szélesség.

Na jó, színeseket is ajánlok, nem csak fekete-fehér van ám. Ez is nagyon tetszik, talán azért, mert az unalomig használt chevron mintát gondolták újra és nagyon látványos lett.

Elitis-sunbeams

Elitis-Sunbeams-panel

Vagy itt van ez is, amit már én is használtam és tényleg baromi látványos a falon:

Elitis-panel2

Ez egy szőnyegszerű minta, szerintem úgy néz ki jól, ha kétoldalt az alapszínével megegyező struktúrált egyszínű tapétával egészítjük ki és nem a mintát sorolgatjuk. Olyan lesz, mint egy nagy kép a falon. A Kubus Design bemutatóterembe is ezt választottam. Egyébként itt meg is tudjátok vásárolni az Élitis tapétákat.

Snapseed

Szóval ezek most a legújabb tapéták, amelyekbe beleszerettem, remélem, inspiráltalak Titeket is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess az Instán és a Facebookon is!

Egy komment

  1. Nati szerint:

    Wow. Micsoda tapéták! Nagyon egyediek. Egy ilyen tapétával felszerelt lakást csakis modern hatású dekorációs elemekkel szabad berendezni!