A portugál túra második napján Lisszabonból Portóba utaztunk busszal. Az út kb. három és fél órás volt (300 km Lisszabontól), de egy pillanatig sem tud unatkozni ennyi blogger egy rakáson, kicsit olyan volt, mint egy osztálykirándulás annak idején. Porto a második legnagyobb város Portugáliában, ebből mondjuk nem sok derült ki számomra, mert egy eléggé kis sugarú körben mozogtunk. Porto a Douro folyó tölcsértorkolatának északi partján fekszik és a hidak városának is nevezik, mert összesen hét hídja van, tök vicces, hogy vannak egymáshoz egészen közel épül hidak is. A leghíresebb híd az Eiffel tanítványa, Teófilo Seyring által tervezett Dom Luis híd, amely Portó óvárosát a Ribeirát köti össze a borospincéiről híres Vila Nova de Gaiaval. A két szintes hídon alul az autók közlekedhetnek, felül a metró, gyalogosan pedig mindkét szinten átmehetünk. Sajnos nem volt időnk arra, hogy felmenjünk a tetejére, pedig onnan biztosan gyönyörű a kilátás. Illetve tudom, hogy lenyűgöző, mert láttam már egy csomó képet róla itt a neten. 🙂

Ismerkedésünket Portóval a Vila Nova de Gaiában kezdtük, rögtön a híd lábánál készítettünk pár fotót a Ribeiráról és egymásról.

Sotkó Krisztinával, a Poli-Farbe marketingesével

Innen portói borkóstolóra és pincelátogatásra mentünk a Calem pincészetbe, amely közvetlenül a kikötőben található. A kiállítás nagyon ötletes volt, nagy méretű hordóra vetítették ki a tudnivalókat, állati jól nézett ki. A túra végén kostólhattunk fehér és vörös portói bort is. Finom volt, de én nem vagyok az édes borok barátja, most sem lettem az.

A borkóstoló után egy autentikus ebédre mentünk, igazán nagyon finom volt, a szállodai kajához képest meg pláne. Ehhez át kellett sétálnunk a fent említett Dom Louís hídon.

Ebéd után hajókirándulásra vittek minket a Douro folyón, először felfelé, aztán lefelé, így a vízről is megcsodálhattuk Portót oda-vissza.

A hajókázás után kaptunk egy kis szabadidőt, sétáltunk egy keveset a cuki utcákon és vettünk pár apróságot. Olyan finom keserűcsokit vettem a lányomnak az egyik kis helyi üzletben, hogy még nekem is ízlett, pedig nem igazán szeretem a csokit. A keserűt meg pláne nem. Séta közben készültek az alábbi képek, pl. a hogyan öltözzünk azulejóhoz (portugál falicsempe) című. Amúgy meg kell jegyeznem, hogy ez az overálom a világon a legkényelmesebb, városnézéshez is ideális volt.

A hazafelé út a szállodába kissé hosszúra nyúlt, mert 5 órán keresztül buszoztunk, épp focimeccs volt Lisszabonban, és a legnagyobb dugóba sikerült belefutni, de legalább volt időnk nyugodtan beszélgetni.

A következő nap a hazaindulásunk napja volt, de csak este indult a gépünk, ezért jutott még jópár élmény erre a napra is. Reggeli után elmentünk a Capo de Rocához, Európa legnyugatibb csücskéhez. Nekem az óceán bármikor jöhet, bármilyen mennyiségben, akár órákig is tudom nézni a vizet. Igaz, rengeteg turista volt rajtunk kívül is, de olyan lenyűgözően szép volt. Nézzétek:

A blogger és újságíró csapat a Capo de Rocán

Innen a romantikus Sintra városába mentünk, amelyet a 8. században alapítottak és a 19. századtól vált a portugál királyok nyári székhelyévé. A Quinta da Regaleira birtokot néztük meg, amely egy palotából és az azt körülvevő varázslatos parkból áll, tavakkal, szökőkutakkal, faragott kőpadokkal és sok-sok növénnyel. Olyan, mint egy meseország, titkos átjárókkal, tök sötét földalatti alagutakkal és tavakkal. Nekem egy kicsit sok volt a túlburjánzó díszítés, a kőcsipke, meg a „romatikus” részletek egymás hegyén-hátán, de ennek ellenére találtam érdekességet, ez pedig a Beavatás Kútja volt. Mintha egy földbe süllyesztett negatív toronyban lépkednénk a csigalépcsőn, csak az épp lefelé. 🙂 Azt is mondják, hogy a föld alatti világ, a sötétség és a fény, illetve a halál és a feltámadás közötti utat szimbolizálja. Amikor leértünk, tök sötét folyosókon kellett végigmenni, míg kiértünk egy kis tóhoz, amelyből lépőkövek állnak ki, így simán át lehet rajta sétálni. Ez tényleg nagyon mesébe illő és varázslatos volt.

Sintrából egyenesen a repülőtérre mentünk és sajnos véget ért ez az izgalmas pár nap. Hogy hogyan inspirált engem ez a portugáliai utazás? Azt a Glamour magazinnak már elmondtam:

Köszönöm ezt az inspiratív utazást a Poli-Farbenak. Ha tetszett a bejegyzés, kövess az Instagramon IDE kattintva, a Facebookon pedig ITT találsz.