Tudom, hogy tudjátok, hogy én nyertem meg a Glamour WOTY 2019 Gálán az Év Lakberendezője díjat, de szeretnék írni egy kicsit arról, hogyan élem meg ezt. Azt gondolom, hogy nagyon fontos megélni a sikereinket és nem csak elkönyvelni, hogy na ez is megvolt.

A Gála este kilenckor kezdődött, mi nem sokkal nyolc után érkeztünk, de addigra már nagyon sok vendég ott volt. Találkoztam pár ismerőssel és a kategória többi jelöltjével is, beszélgettünk és szokatlanul nyugodt voltam. Kilenckor nyílt a terem és betereltek mindenkit, nekünk kijelölt helyünk volt a harmadik sorban. Elindult a Gála, a nyitó beszéd után sorban jöttek a kategóriák. A lakberendezőké volt az utolsó előtti, a lányommal szorítottuk egymás kezét, a torkomban dobogott a szívem, a másodpercek vánszorogtak, amíg a színpadon kibontották a borítékot. Elhangzott a nevem és a szívdobogásom abban a pillanatban elmúlt, egy szempillantás alatt megnyugodtam. Adtam egy puszit a lányomnak és elindultam a színpad felé. Egyetlenegy dologra figyeltem minden idegszálammal, hogy a földig érő szoknyámban és a tűsarkú cipőmben esés nélkül feljussak azon a négy-öt lépcsőn a színpadra. Miután ez is megvolt, boldogan vettem át a díjat és jöhetett a köszönő beszéd. Nem írtam meg előre, csupán annyit terveztem el, hogy ha én nyerek, kinek fogom megköszönni, de azért azt be kell bevallom, hogy a végén azt a mondatot előre kitaláltam, mert fontosnak éreztem és érzem most is. Tudjátok, amely így hangzott:

• Mostanában mindenhonnan azt hallom, hogy a negyven feletti nők láthatatlanok. Ezek szerint nem így van…

Igen, ezt az egyet „megírtam”, mert ezt mindenképpen el akartam mondani. Büszke vagyok arra, hogy csupa fiatal nő között én negyven felett kaptam ezt az elismerést, mert tényleg hiszek benne, hogy az életkorunk csak egy szám, és a gondolkodásunk annak megfelelően alakul, ahogy érezzük magunkat. Én nem szeretnék újra húsz éves lenni, mert nem akarom elveszíteni az értékes tapasztalataimat, amelyek formáltak és formálnak most is, nap mint nap. A mostani tapasztalatommal meg főleg nem szeretnék húsz éves lenni. 🙂

Még az is ide tartozik, hogy szerintem akkor válhat valaki jó lakberendezővé, amikor már van elég tapasztalata a saját háztartással kapcsolatban, van családja, gyereke és tudja, hogyan működik egy családi felállás. Lehet, hogy a suliban megtanítják, milyen bútor kell egy gyerekszobába, de ha nem élted át azt, hogy mi mindennel jár mondjuk egy baba vagy egy kisgyerek, akkor hogyan lehetnél hiteles? Hogyan lehetnél hiteles, ha még életedben nem főztél és fogalmad nincs milyen egy praktikus és jól használható konyha? Csak arra akarok kilyukadni, hogy ez tipikusan az a szakma, amelyhez meg kell érni és tapasztalatokat kell szerezni, hogy jöjjön az elismerés.

Na, de vissza az eseményekhez. A Gála után részt kellett vennem pár fotózáson és interjúkat is kellett adnom, és csak ezek után tudtunk elindulni haza. Nem maradtunk bulizni, mert másnap reggel nyolckor szóbelizett a lányom az egyik gimnáziumban. Kb. éjfélre értünk haza, bekaptunk pár falatot (igen, éjfélkor!) és utána bedőltünk az ágyba. Én persze nem tudtam elaludni, annyira fel voltam pörögve, csak hánykolódtam össze-vissza belül mosolyogva, aztán persze sikerült, de fél ötkor már ki is pattant a szemem, és újra pörgött az agyam tovább. Felkeltem, bekapcsoltam a telefonomat, megnéztem a rengeteg üzenetet, amit kaptam Tőletek, egy csomó privát üzenet is jött, annyira megható volt, alapvetően ebben az érzésben úsztam utána egész hétvégén. Olyan szeretet és elismerés cunami árasztott el a következő napokban, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok. Az elismeréseket elfogadni sem mindig és mindenkinek könnyű, gyakran hárítjuk, hogy „jaj, ez semmiség”,  „á, nem is fontos”, ahelyett, hogy megmártóznánk a sikerben és azt mondanánk, hogy „köszönöm, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült”. Bárhová mentem, azzal fogadtak az emberek, hogy gratuláltak, még olyanok is, akikről nem is tudtam, hogy figyelemmel kísérték az eseményeket. Fontosnak, szeretettnek és elismertnek érzem magam, amelyek szerintem mindannyiunknak létfontosságú érzések. Persze mondhatjátok, hogy ezt mindenki megkapja otthon a szeretteitől, és jó esetben így is van (legalábbis így kellene lennie), ugyanakkor ez egy teljesen máshonnan jövő elismerés, amelyben nincs minden nap részem nekem sem. Kívánom, hogy Ti is éljetek át ehhez hasonló elismerést a munkátokban, a hobbitokban, sportban vagy bármiben, ami fontos nektek. Nagyon-nagyon fel tud tölteni.

A Gálán a Nos Simple ruháját viseltem, egy gyönyörű A vonalú bíbor szoknyát egy fekete zakóval, amelyet egy fekete övvel kötöttem át. Nagyon szeretem Nagy Orsi tervezőnő ruháit, mert tökéletesen beleillenek az én minimalista felfogásomba, a Nos Simple mögött álló filozófiával maximálisan tudok azonosulni. A szlogenjüket, mintha én írtam volna: Stílus egyszerűen.

A Gálán elhangzott beszédemet az Instagram oldalamon a Highlight-ok között találjátok, @zaiviki_dizain néven találtok meg.

Köszönöm mégegyszer mindenkinek, aki rám szavazott és hozzásegített a győzelemhez!