DIY óraasztal, azaz az első igazi csináld magad projektem

2011. 08. 16. | | referenciák

Jelentem, rabul ejtett engem is a Csináld magad! őrület. Sokáig hidegen hagyott a Do It Yourself életérzés, nem gondolkodtam sosem abban, hogy régi bútorokból, kacatokból mit lehetne kihozni, csak a design cuccok érdekeltek. De most valahogy rákaptam az ízére.

Igazából az egész a véletlen műve volt. Úgy történt, hogy vettem az Ikeában egy „pályaudvari órát”, amely a Bravur névre hallgat, biztosan Ti is ismeritek, mindig is lehetett kapni. Bevittem az irodába (igen, az irodába, de erről majd később), kibontottam és letettem a földre. Aztán ránéztem a mellettem álló régi, megörökölt kis „lomi” asztalkára, és már meg is volt az ötlet: csinálok egy óraasztalt. Ki mondta, hogy egy órát csak a falra lehet tenni?

Az asztalka elég ütött-kopott volt, ezért nem sajnáltam alávetni az átalakításnak. Mivel a kör alakú asztallap pár centivel nagyobb volt, mint kellett volna, dekopír fűrésszel le kellett vágni belőle kb. 2 cm-t. A fűrészelés után megcsiszoltam az egészet, portalanítottam és jöhetett a festés. Természetesen az asztalkát feketére festettem, hogy passzoljon az órához. A fényes fekete lakkot a Bauhausban vettem és ecsettel kentem fel a felületre. Száradás után erős kétoldalas ragasztóval erősítettem az órát az asztal lapjához. Azért nem akartam véglegesen odaragasztani, mert hátul lehet az elemet cserélni az órában, így pedig bármikor leszedhető és újra visszaragasztható, ha kell. Merthogy az óra nem csak dísz ám, hanem mutatja az időt is. Persze rápakolni csak érzéssel lehet, mivel az óra lapja elég vékony, de eddig bírta a gyűrődést. Képekben elmesélve az átalakítás így nézett ki:

Fekete-fehér, igen-nem

2011. 08. 07. | | design

Nem azért szeretném ezeket a képeket megmutatni Nektek, mert én nagyon bírom a fekete-fehér tereket, hanem azért, hogy Ti is szeressétek. A téma nem más, mint egy szingapúri butik hotel, a The Club, amelynek tervezője a Ministry of Design volt.

Minden vendégszoba a hagyományos és a modern gyarmati stílus keveréke. A tervezők gondosan ügyeltek arra, hogy a két szín aránya és a részletek harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz. Az összesen 22 szobával rendelkező hotel minden szobája különböző, ahogy ez mostanában lenni szokott. Az enteriőröket egy helyi művész, Wynlyn Tan munkái tesznek teljessé. Ugye, milyen gyönyörűen szépek a terek még így is, hogy minden fekete-fehér? Nekem a fürdőszoba a kedvencem, teljesen odavagyok érte!

És végül az üzenet: mondjatok végre nemet az uncsi bézs-barnára és igent az örök fekete-fehérre!

Nyári lak Dániában

2011. 08. 01. | | lakberendezés

Dánia több felmérés szerint „a világ legboldogabb helyének” számított pár éve. Ha itt rálelünk egy vadregényes tengerparton épült házra, elgondolkodtató, hogy a nyári szabadságot esetleg érdemes lenne itt tölteni. Persze csak akkor, ha nem zavar Titeket, hogy nyáron is csak maximum 16 fok van. Igaz, most épp itthon sincs sokkal több, tehát könnyű elképzelni.

Ez a dán nyári lak ideális helyszín lehet egy vadregényes és stílusos kikapcsolódáshoz.

A fehér és a fekete szín kortárs téma. Nyitott tágas belső terek, ahol egész nap folyamán érezhetjük a tenger fuvallatát. A teraszra nyíló elhúzható hatalmas üvegajtók összemossák a kint és a bent fogalmát, mégis a legmeghatározóbb sajátossága a háznak a két szín. A belső terekben szinte minden fehér, a falak, a mennyezet, a padlóburkolat, a lépcsők, a szekrények, a világítótestek, az ajtó és az ablakkeretek is, amelyek éles kontrasztot alkotnak a ház fekete külső megjelenésével, valamint egy-egy, a belső térben elhelyezett fekete bútordarabbal. Néhány színfolt jelenik meg csupán a kortárs festményeken és egyéb kiegészítőkön.

A külső tér követi a belső tér egyszerűségét. Nyers deszkapadló a medence körül, ugyanebből az anyagból készült alacsony asztalok, mellette fehér design székekkel. Egy pohár bor, takaró az estékre és a tenger susogása… azt hiszem, ezt (is) el tudnám viselni.

Napsütötte Toszkána

2011. 07. 29. | | lakberendezés

Egy rövid nyári szünet után most toszkánai kalandozásom élményeivel szeretnélek szórakoztatni Benneteket. Még mielőtt azt hinnétek, hogy tömény utazási beszámoló lesz, elárulom: nincs bejegyzés lakberendezés és design nélkül.