iSaloni 2010 Milánó – 2. rész

2010. 04. 21. | | design

Remélem, mindenki végignézte a képeket, amiket tegnap tettem fel az iSaloniról ide, a blogra. Ez kb. az egyharmada az összes képnek, amit készítettem a kiállításon, úgyhogy készüljetek, itt a folytatás. A tegnapi postot ott fejeztem be, hogy végül nem árultam el, milyen trendeket határoztak meg a neves bútorgyártók. Mára tartogattam. 🙂

Nézzük a színeket és az anyagokat. Általánosságban elmondható, hogy még mindig nagyon erős a fekete-fehér hatás, de az arányok a fehér irányába tolódnak el. Nagyon sok olyan standot láttam, ahol a fehér dominált és a fekete csak kiegészítőként jelent meg az enteriőrben. A fekete-fehér mellett még mindig erősek a bézs és barna árnyalatok, élénk színek csak elvétve jelennek meg, akkor is csak kiegészítésként, vagy önállóan, más színekkel nem keveredve (például színes puffok és fotelek). Viszont nagyon sok standon láttam, hogy a szürke egyre dominánsabb szerepet kap, sőt úgy látom, hogy itt-ott már fel is váltotta a feketét. Leszögezhetjük, hogy pillanatnyilag a szürke-fehér-dió kombináció a legdivatosabb.

Még mindig nagyon divatos a fényes felületű bútor, fehérben, feketében és az ún. umbrabarna színben egyaránt. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy egyre több gyártó kezd megint a fával foglalkozni, érezni lehet, hogy szépen lassan, óvatosan visszatérünk a természetes anyagok használatához. A fa megjelenik ülőbútorokon, láthatóvá téve a szerkezetet, asztalokon és kisbútorokon egyaránt. És egyre erősödik az etno vonal is, amiről már írtam egy régebbi bejegyzésemben. Szóval újra vissza a természethez!

[nggallery id=7]