Egy újabb sorozatra vállalkozom, amelyben a lakberendezési stílusirányzatokat szeretném bemutatni, természetesen képekkel illusztrálva.  Elsőként jöjjön a minimalizmus, amely hozzám elég közel áll, bár azért nem vagyok fanatikus hívő. A lakberendezésben szerintem az az izgalmas, ha az ember finoman keveri a stílusokat, mondjuk a minimál térben elhelyezünk egy más stílusú tárgyat is. Nézzük hát, mit jelent a minimalizmus a lakberendezésben.

A kezdetek

A minimalizmus születésének hivatalos dátumát 1991-re teszik a szakemberek, amikor Jasper Morrison megalkotta a Ply Chair-t a Vitra számára. Ez a szék teljesen más volt, mint a nyolcvanas évek többi bútora: nem volt túlzsúfolva utalásokkal, színekkel és díszítésekkel, nem volt bonyolult és hivalkodó. Egy egyszerű vonalvezetésű, vékony, könnyed és légies darab volt, amely bármilyen enteriőrhöz jól illeszkedett. Íme:

Jellegzetességek

A Ply Chair a minimalizmus összes alapvető jellegzetességét magán viselte, amelyek csak tovább finomodtak és egyszerűsödtek a kilencvenes években. A stílus legfontosabb jellemzője ugyanis a puritanizmus, semlegesség és az egyszerűség. Bútorai szögletesek, geometrikus formákra épülnek, éles sarkaik és éleik vannak, valamint semmilyen díszítés nem található rajtuk. Meghatározó a horizontális jelleg is, azaz minden vízszintesen terjeszkedik: a kanapék hosszúak, háttámlájuk alacsony, a dohányzóasztalok lábait pedig úgy elrejtik a tervezők, hogy azok lebegni tűnnek a térben. A minimalizmus két uralkodó színe a fehér és a szürke, illetve az egzotikus fafajták árnyalatai (mindenekelőtt a sötétbarna wengé-é), gyakori az üveg, az alumínium és a rozsdamentes acél használata.

Piero Lissoni Garden Bed-je

Előzmények

A minimalizmus történeti előzményei között egyértelműen a Bauhaus illetve a húszas-harmincas évek nemzetközi modernizmusának hatása a legmeghatározóbb, de hatott rá a hatvanas évek néhány képzőművészeti irányzata is: mindenekelőtt a Minimal Art (amelytől a nevét is kölcsönvette) illetve a Concept Art. A két irányzat művészei törekedtek először teljes formai redukcióra, az idea, az alapötlet és a művészet felesleges sallangoktól való megtisztítására.

Szellemi háttér

A minimalizmus ellenségei szerint a stílus sivár, személytelen és fantáziátlan, támogatói szerint viszont éppen ez a fő erénye: semlegessége révén a háttérben marad, és így nagyobb teret hagy az egyéniség kibontakozásának. Mondjuk így:

A kilencvenes években szinte egyeduralkodó stílussá vált a minimalizmus, amely – mint minden divatirányzat – hamarosan egy szűk és vagyonos réteg jelképévé vált. És mivel a minimalizmus egyik legfontosabb képviselője, Antonio Citterio szerint „ma már a tér az igazi luxus”, hamarosan státusszimbólummá vált óriási házakat és lakásokat vásárolni, amelyekben csak egy-egy méregdrága kanapé jelezte, hogy élettérben és nem például egy műteremben vagyunk. De az évtized végére elfáradtak a minimalisták: egyrészt végképp kimerült a (geometrikus) formakészlet, másrészt unalmassá vált a sok szürke és fehér árnyalat, kocka és hasáb. Előtérbe kerültek a technológiai megoldások és az emberekben újra felébredt a vágy a színek és a lágy formák iránt. A 2000 utáni bútorok már csak nyomokban őrzik a minimalizmust: színesek, bohókásak, multifunkcionálisak, mozgathatók és átalakíthatók. (Modularitásra jó példa a belga Indera kollekciója.)

Legfontosabb képviselői: Antonio Citterio, Piero Lissoni, Claudio Silvestrin, Hannes Wettstein és Jasper Morrison.

És végül kerestem pár minimalista enteriőrt a fent említett tervezőktől:

Hannes Wettstein által tervezett minimál nappali a Molteninek

Hannes Wettstein által tervezett minimál konyha a Dada-nak

Antonio Citterio által tervezett fürdőszoba a Hansgrohe-nak

Antonio Citterio által tervezett “szigorú” minimál nappali bútor