Nem igazán jellemző rám, hogy lomtalanításkor lecsapok mások kidobott cuccaira, talán ez volt az első eset életemben. Már a lépcsőházban kiszúrtam a gyalázatos állapotban félretett, lomtalanításra váró két kis széket, sámlit vagy stokit, nem tudom, melyik a legjobb szó rá. Valószínűleg virágállványnak használhatták egy erkélyen, mert a teteje teljesen szét volt rohadva, a fehér festék is teljesen felázva és megkopva, szóval romjaikban hevertek. De nekem ilyen állapotban is nagyon megtetszettek, mert láttam bennük a fantáziát már akkor, úgyhogy szépen megvártam a lomtalanítás napját és akkor lecsaptam rájuk. Akkor még nem tudtam, hová fognak majd kerülni, de aztán persze megtalálták a helyüket az előző bejegyzésben mutatott hálószobában.

A felújítás azzal kezdődött, hogy egy hőpisztoly és egy spakli segítségével le kellett vakarni a maradék fehér festéket. Ezután az egész felületet lecsiszoltuk, kivéve az ülőlapot, mert az annyira rom állapotban volt, hogy cserélni kellett. Kedvenc asztalosaim rétegelt lemezből kivágtak kettő, az eredetivel megegyező méretű korongot, ezek lettek az új ülőlapok.  A lecsiszolt vázat és a korongokat két rétegben lefestettük türkizkékre (vízbázisú festékkel), majd száradás után lecseréltük a tetejét. Mivel a sámlit nem ülőalkalmatosságnak szántam, ezért mindkettő kapott a tetejére egy-egy plusz üvegkorongot is, amit pici szilikonpöttyökkel stabilizáltunk. Így már tökéletessé vált arra, hogy új életét lerakóasztalkaként kezdje el.

Fotók: Dizain

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a facebook-on is!