Családi ház projekt: munkaközi fotók

2013. 07. 15. | | lakberendezés

Régóta hallgatok, tudom. Nem szándékosan, csak valahogy bedarált a sok meló és a család kombó, ráadásul tombol a nyár, szünet van a suliban…, mondjam még? Na, de nem panaszkodom, hanem megmutatom inkább az egyik legnagyobb projektem alakulását. A kezdetekről itt olvashattok.

Ez az építkezés még múlt ősszel kezdődött, először szétverték majdnem teljesen a régi, hetvenes években épült családi házat, aztán indult az építés. Még az év elején készítettem az alábbi fotókat, amikor már álltak a falak, bent voltak a nyílászárók és a gépészeti szerelések folytak. Ebben a szakaszban még kicsit hihetetlen, hogy valaha ebből egy csodaszép otthon lesz, nem?

Az egész házat az átláthatóság jellemzi, ez talán látszik is a bal alsó képen, de ha nem, akkor az újakon majd mindenképp. Az egyik leglátványosabb rész a képeken is látható átrium lesz, amely még több természetes fényt juttat a lakásba, ráadásul már az ajtón belépve egyből megmutatja magát.

Kis ugrás következik az időben, az alábbi képek az elmúlt egy hónapban készültek.

A másik látványosság az emeletre felvezető, térbe állított lépcső, amely egy beton dobogóról indul és hajlított acéllemezből készült, alul merevítéssel. A végleges festését még nem kapta meg, jelenleg csak alapozva van.

A lépcső a nappaliból nézve:

És egy olyan szögből, ahonnan a leglégiesebb:

A lépcső tetejéről lenézve:

Az emeleten találhatók a hálószobák, a lépcsőtől balra a szülői lakrész, a lépcsőtől jobbra a 10 éves kislány szobája, saját fürdőszobával. Ez lesz a szülők hálószobája, a falon a Cole & Son nyírfás tapétájával, az ágy a hosszúkás ablak alá kerül majd:

Ez pedig a fürdőszobájuk, amelyet egy üveg tolóajtó választ majd el a hálótól. A zöld gipszkartonra kerül majd faltól-falig tükör.

Közben már felkerült a wc és a bidé is, a falra pedig az Élitis Anguille tapétája, amely vinyl, úgyhogy lemosható:

A gyerekszoba egy külön kis birodalom, amely középen egy áttört parapetfallal ketté van választva, az egyik oldalon lesz a nappali, íróasztallal, könyvespolccal, kanapéval, a másik oldalon a háló, gardróbszekrénnyel és az ággyal. A parapetfalra az Eiffinger Flamenco tapétáját választottam, a faláttörésekbe LED-világítás került.

A padlóra a Meister LD 300 fehérített tölgy laminált változatát tettük.

A gyerekfürdő falaira fényes fehér metrócsempét választottam, kivéve a wc és bidé mögötti szerelőfalra, amelyet fekete táblafestékkel festettünk le. Tudom, hogy szokatlan megoldás, de a kislány mindenképpen szeretett volna firkálható falat, a szobájába viszont nem illet sehogy sem, ezért került a fürdőbe. Legalább egyszerűbb lesz lemosni. 🙂

Hát itt tartunk most, de (talán) már nem sok van hátra. A fotókat telefonnal készítettem, nem valami jó minőségűek, ezért elnézést kérek.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a facebook-on is!

Egy komment

  1. Klein Kinga szerint:

    Váá, Viki, ez nagyon izgalmasan alakul. Nekem nagyon tetszik már most az egész, az átrium, a lépcső meg a többi.
    Flamenco tapéta csúcs, meg az a másik is a betonmintás.
    Hajrá tovább, várom a többi képet.