Egy étkező megújulása

2013. 12. 08. | | lakberendezés

Egyik barátnőm, az Axi’s Kitchen gasztroblog írója megkért, hogy segítsek neki átalakítani az étkezőjüket, mert nagyon megunta a wengé bútorokat és a sötét bronzosra festett falat. Örömmel segítettem felfrissíteni az egyébként nem gáz, de mára már kicsit uncsi étkezőt. A költségvetést szándékosan bekorlátoztuk és egyfajta kihívásnak tekintettük a projektet. Az volt a cél, hogy minimál költségvetésből érjünk el látványos változást. Amit csak lehetett Axi saját maga csinált meg. A falat újrafestettük, de a bútorokat a székek kivételével nem cseréltünk le. Axi felújított, festett, kárpitozott, fúrt és faragott.

A tervezési fázisban könnyű dolgom volt. Mielőtt nekiálltam már tudtuk, hogy minden bútor fehér lesz, csakúgy mint a fal. A chevron mintás falra eredetileg tapétát terveztem, de Axinak beugrott, hogy inkább legyen festett chevron minta, ami egyrészt olcsóbb, mint egy design tapéta, másrészt állati jól is néz ki. A mintához egy bézses-szürke színt választottunk, hogy illeszkedjen a bézses kő padlóhoz, amin most nem változtattunk. Ja, és a lámpákat is lecseréltük az asztal fölött, háncs kaspóból készült függeszték került a régi lámpa helyére. Szóval ez itt egy újabb DIY projekt, méghozzá többszörösen.

Innen indultunk:

Az eredeti étkező egyik és másik oldala:

Jöjjenek a munkafolyamatok. Az első az étkező falának festése volt. A chevron mintát Axi kiosztotta és felrajzolta a falra, majd ki is maszkolta. A festést egyébként szakemberre bíztuk, de azért a keze alá dolgoztunk.

A chevron fallal szemben a beugróba (az eredeti képen a tükrös fal) gipszkartonból készült egy keret és abba kerültek a fa polcok. A polcokhoz a deszkát a Zatik fatelepen vettünk. Jaj, milyen jó meleg is volt augusztusban!

A deszkákat méretre vágattuk még a Zatikban, aztán legyalultattuk egy közeli asztalos műhelyében. Axi csiszolás után Trikolor Aqua festékkel kente le csupán egy rétegben, így a fehér festéken átsejlik a fa mintázata.

A polcok felfogatását és az alátámasztását fenyő stafnikkal oldottuk meg. Ugyanazt a kezelést kapták, mint a deszkák. Ezután jött a bútorok átalakítása.

Az étkező wengé színű Ikea bútorait Axi átfestette fehérre. Alapozónak fehér Tikkurila Otex-et használt, amit egy rétegben vitt fel ecsettel. Aztán jött a Trikolor Aqua három rétegben, amit hengerrel festett. Végül két réteg parkettalakkot is rákent hengerrel, hogy tartós legyen a festés és bírja az asztal a napi igénybevételt. De ez még nem minden. A régi székek helyett 3000 forintért vett négy jó állapotban lévő kárpitozott széket az Apródon, íme:

Szétszedte, lecsiszolta, lefestette és újrakárpitozta egy olyan anyaggal, amit a Kenag Kft. kilós-turkálós részén vett kb. 1000 forintért. Így lett négy új széke csupán 4000 forintból.

A szék új ruhája ilyen lett:

És csak mindezek után jött a lámpa. A háncsból font kaspókat a Bauhausban vettem, darabja kb. 4000 forint volt. A belsejében lévő nejlont Axi kiszedte, majd lefújta belül fehér spray festékkel kétszer, hogy jobban szórja majd a fényt. A lámpához a türkizzöld textilkábelt a tilkától rendelte.

A következő pár kép a lámpa összeszereléséről este készült telefonnal, ezért homályos és szemcsés egy kicsit.

A végeredmény pedig pont olyan lett, amilyet elképzeltem. Tökéletes összhang DIY költségvetésből. Nektek hogy tetszik?

Fotók: Vigh Alexa