Az első lakásom a Falforgatókban

2014. 04. 27. | | lakberendezés, referenciák

Biztosan sokan tudjátok már, hogy én vagyok a TV2 Falforgatók c. műsorának egyik tervezője. A műsor arról szól, hogy nagyon lerobbant vagy lakhatatlan lakásokat átalakítunk és tökéletesen felújítunk, ezzel hozzájárulunk a tulajdonosok életminőségének javulásához. A műsor minden szombaton látható a TV2-n 13:30-kor. Az én első lakásátalakításom április 19-én ment adásba. A műsorban egy fiatal párnak készült el az első közös otthona Zuglóban.

A fatalok a lakást a lány Nagymamájától kapták iszonyú lerobbant állapotban, és nem volt elég pénzük ahhoz, hogy maguk belevágjanak a felújításba, ezért fordultak a Falforgatókhoz, a stáb pedig hozzám. A pici zuglói lakás így nézett ki mielőtt belevágtunk a felújításba:

A tervezés (mint minden esetben) itt is a térszervezéssel kezdődött. A konyhát és a fürdőszobát megcseréltem egymással, hiszen így egy szép világos konyhát tudtam kialakítani a sötét, szellőztethetetlen főzőfülke helyett. A két vizes helyiség közötti fal maradt az eredeti helyén, az összes többi falat megmozgattuk. A szoba fala beljebb került kb. 25 cm-rel, és az új fürdőszobát is megnagyobbítottam az előszoba rovására, így alakult ki egy akkora tér, amiben már mindent el lehetett helyezni: zuhanyzót, mosdót, wc-t és egy felültöltős mosógépet is. Ahhoz képest, hogy milyen pici ez a tér, egy 120×80 cm-es épített zuhanyzót is sikerült kialakítani, a tulajdonosok nagy örömére. Az új konyharész eleve nagyobb alapterületű volt, mint a régi főzőfülke, de a fal áthelyezésével itt is nyertem még plusz helyet. Így elfért egymás mellé 3 db 60 cm-es alsó elem, egy pult alá épített hűtő, mellé a mosogató, alatta szemetessel, a harmadik elem pedig egy féloldalas sarokszekrény lett, mert az L alakú konyhában benne van egy viszonylag nagyméretű strang is, amihez nem lehetett hozzányúlni. A másik oldalra került a gáztűzhely és mellé fért még egy 60 cm-es fiókos elem. Az eredeti és az áttervezett alaprajz látható itt:

A lakásban használt színek: szürke, okkersárga, fekete és fehér. A padlóra fehérített, fűrészelt tölgy dekoros lami került.

Felújítás közbeni fázisfotók:

A fiataloknak két DIY projekttel is készültem, az egyik egy raklap asztal volt, amit itthon csiszoltam le és festettem át nekik fehérre, a másik pedig két papírhenger lámpa, pont olyan, mint amilyet egy régebbi bejegyzésemben bemutattam, katt IDE a részletekért. A raklapot egy üzemből szereztem és azért tetszik nagyon, mert nem az a hagyományos EUR raklap, mint amit mindenki használ. A tetejére edzett üveglapot tettünk, alá pedig ipari görgőket.

A konyhában a strangot rejtő falat fekete táblafestékkel kentük le, Szilárd jóvoltából pedig egy receptet is felírtam rá, épp ezen dolgozom a képen. Mellesleg tök jól látszik, hogy nincs lúdtalpam, csak koszos harisnyám… 🙂

A végeredmény pedig ilyen lett a chevron fallal, a raklapból készült dohányzó asztallal és a papírhenger lámpáimmal:

Mivel a lakás összesen 29 négyzetméter, az egyetlenegy szoba több funkciót is ellát: a kanapé este ággyá alakítható, az asztalt pedig középre húzva akár többen is körbeülhetik, napközben pedig dolgozó saroknak is ideális. A képen jól látszik, hogy a gardrób is itt kapott helyet. Egy igazi többfunkciós teret sikerült kialakítani, amely mégis levegős maradt.

Ha pedig kíváncsiak vagytok a Falforgatók műsorra:

IDE kattintva tudjátok megnézni az első részt, amelyben megismerhetitek a fiatalokat

IDE kattintva jön a második rész, amelyben elkezdődnek a munkálatok

IDE kattintva pedig láthatjátok a végeredményt

A következő feladatom egy panellakás átalakítása volt, ezt május 3-án, szombaton láthatjátok a TV2-n 13:30-kor. Nézzétek meg, mert ebben a részben műsorvezetőként is bemutatkozom, ugyanis úgy alakult, hogy a kész lakást én adtam át a tulajdonosoknak.

Fotók: Schneider Tamás, Dorcsák Gábor és Dizain

 

9 hozzászólás

  1. A chevron fal nagyon vagány és egyedi!!!!

  2. Kriszti szerint:

    Kedves Viki!

    Gratulálok, nagyon jó lett a lakás! 🙂
    Azt elárulod, hogy az asztalon lévő lámpa (a három lábú 🙂 ) és a kanapé honnan van? Illetve a papírhengereket a lámpához hol szerzed be?

    Kriszti

    • zaiviki szerint:

      Szia Kriszti és köszönöm! 🙂
      Az asztalon lévő lámpa az Eglo terméke és Don Diego névre hallgat, van belőle állólámpa változat is. A kanapét az Ikeában vettük. A papírhengereket egy webáruházban vettem, de már nem emlékszem melyikben, keress rá a neten postázó henger/irattartó henger néven. Tervrajzokat is szoktak ilyenekben tárolni, láttam már papírboltban is, kívülről kék és két kupak van a két végén.
      Üdv,
      V.

  3. Gabikam szerint:

    szuper! nekem a fal es a szinek kivalasztasa nagyon tetszik!! Gratulalok, kivancsian varom a kovetkezo adast!

    • zaiviki szerint:

      Köszi! A következő adás, amiben én leszek, május 3-án lesz a TV2-n 13:30-kor. De arról a lakásról is teszek fel majd egy posztot. 🙂

  4. Sz Fanni szerint:

    Zseniális. Mint mindig…

  5. Dóra szerint:

    Kedves Viki!

    Régóta csendes megfigyelőként olvasom a blogodat, és szeretnék gratulálni az adáshoz is + a szépségekhez is. Olyan jó elmerülni a látványban.

    Még sok ilyet!

    Üdv, Dóra

    • zaiviki szerint:

      Kedves Dóra! Köszönöm, hogy megtörted a csendet és hozzászóltál! 🙂 A jövőben is igyekszem tartani a színvonalat!
      Üdv, V.