Egy ideje hallgatok, biztosan csalódottak voltatok (legalábbis, remélem). Ennek csak az volt az oka, hogy nyaralni voltunk. Ugyan vittem a laptopot, de egyszer sem kapcsoltam be, inkább magamat próbáltam kikapcsolni. Ez a bejegyzés most az úti élményeim beszámolója lesz. Ugye, nem baj, hogy ez most nem a szokásos dizain poszt?

Nagyon szeretjük Olaszországot, minden évben megyünk, nem csak azért, mert rokonaink élnek ott, hanem mert gyönyörű a táj, fantasztikus az építészet, lenyűgöző a kultúra, a divat és a dizájn, na meg persze az olasz életöröm és temperamentum is nagyon bejön nekünk. Imádunk kis kávézókban ücsörögni, régi utcákon sétálni, a helyi ízeket megkóstolni és átadni magunkat a Dolce Vitának ezerrel. Nem vagyunk tengerparton punnyadós típusok, nekünk abból két-három nap elég, mindig úgy érzem, hogy haszontalanul telik az idő, amikor a parton heverünk. (Vajon a lányom egyetért ezzel?) Jártunk már sokfelé Olaszországban, pár éve lementünk egészen a csizma sarkába, Puglia tartományba, erről ITT és ITT olvashattok, sokat járunk a Ligur-tenger partjára, IDE kattintva olvashattok erről a vidékről is, de természetesen Toszkána sem maradhatott el, amit EBBEN a posztban örökítettem meg.

Idén Marche tartományban voltunk, ami első hallásra lehet, hogy nem sokat mond Nektek. Ez a közép-olasz régió, a csizma hátsó részénél, a vádlinál kell keresni, határos az Adriai-tengerrel. Marche földrajza annyiban rendhagyó az olasz régiók között, hogy területén szinte egyáltalán nincsenek kiterjedt síkságok, kb. harminc százalékban hegység, és hetven százalékban dombság jellemzi. Szerintem tökre hasonlít a táj Toszkánára, de ez nem is csoda, hiszen egymás mellett vannak. Kibéreltünk egy házat egy Cervidone nevű pici faluban, ez volt a bázisunk, innen mentünk mindenfelé, a fenti képen láthatjátok a kilátást a szobánkból. A ház tulajdonosai egyébként egy olasz-angol házaspár, Pet és Tony, akik nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Az alábbi képen látszik a ház, amit béreltünk és a közeledő vihar is. A ház előtt és mellett hatalmas búzatábla terül el, az egyik este jöttek és learatták az egészet, karnyújtásnyira volt tőlünk a kombájn, még soha nem láttam aratást ilyen közelről. Városi gyerek vagyok na. 🙂

A másik oldalon napraforgó ültetvény volt.

Újabban rákattantam a panoráma képek készítésére, amióta rájöttem, hogy a telefonnal milyen egyszerű is ez:

A legközelebbi nagyobb város Cingoli (ejtsd: csingoli) volt, jó kis nevek, nem? Cingolitól nem messze van a Lago di Cingoli, amelyet a Musone folyó felduzzasztásával hoztak létre a 80-as években. Gyönyörű az egész vidék, nekem egy kicsit furcsa volt, hogy senkivel nem találkoztunk, amikor ott bóklásztunk, pedig lakóházak is voltak. Lehet, hogy épp siesta időben voltunk, már nem emlékszem.

Elmentünk Assisibe is körülnézni, amely már Umbria régióban van, de azért megmutatom. A képeken jól látszik, hogy egyik pillanatban sütött a nap, a másikban elbújt egy felhő mögé, nagyon változékony volt az idő, de végig meleg volt.

Assisin kívül voltunk még egy Jesi nevű városban és persze a tengerparton is. Először Senigallia tengerpartjára mentünk, ami Ancona fölött van, de nagyon nem jött be. Kilométereken keresztül napernyők, napágyak egymástól tíz centire, összeértek a bárok és a strandcuccokat áruló bódék, mint egy végeláthatatlan bódéváros az út egyik oldalán, a másikon meg szállodák, fú hát elég nyomasztó volt. Egyetlen szerencsénk, hogy elég nagy szél volt, ezért kevesen voltak a parton. Végül a gyerekek miatt maradtunk, ők a vízben, mi a bárban.

Aztán megtaláltuk a tökéletes partot: ez Sirolo. Gyönyörű az egész, fehér apró kavicsos a part és türkizkék a tenger. Itt a pöti malőr csak annyi, hogy le kell gyalogolni a partra a hegy tetejéről, ami lefelé még nem gáz, csak visszafelé esik rosszul. A kocsit félúton egy parkolóban lehet hagyni, ami most még oké, de a főszezonban biztos tele van.

Ezen a képen jól érzékelhető, ott lent van a strand:

Sirolo falucska is nagyon cuki ám, egy kávét meg is ittunk az egyik bárban, ahol ezt a DIY lámpát találtam:

Hazafelé még megálltunk Mantovában és ott is körülnéztünk. Az alábbi képek ott készültek.

Hát nagyjából ennyi, még tudnék több tonna képet feltenni ide, de most, hogy már három és fél órája szerkesztem ezt a cikket, azt hiszem elengedem az éterbe. 🙂 Az összes fotót én készítettem a mobilommal, és elégedett vagyok az eredménnyel.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Dizain Facebook táborához IDE kattintva, hogy első kézből értesülj a Dizain hírekről.