Minimál konyha megbolondítva

2015. 07. 28. | | lakberendezés

Egy nagyon kedves ügyfelem új konyháját szeretném bemutatni. Ez egy igazi szerelem projekt volt számomra, élveztem minden percét a közös munkának, remélem az érzés a megrendelőkkel kölcsönös. Az első megkereséskor a konyha, az étkező, a fürdőszoba és a vendégszoba áttervezésére kaptam megbízást, a ház többi részéhez (egyelőre) nem nyúltunk. Rögtön az elején kiderült, hogy a házat egy ismerős építész tervezte, akivel egy másik projekten is együtt dolgozunk, de a felkérés nem rajta keresztül jött. Milyen érdekes, ahogy a szálak összefutnak véletlenül. Bár véletlenek szerintem nincsenek.

veres-konyha1

A Budapest agglomerációjában található ház jó pár éve épült és a tulajdonos hölgy úgy érezte, eljött az ideje egy kis ráncfelvarrásnak, csinosításnak, hogy végre úgy nézzen ki az otthona, ahogy mindig is szerette volna. A meglévő konyhában nem volt elég pakolós felület, de alapvetően az elrendezésen nem változtattunk, a víz- és elektromos kiállásokra gondolok. Szóval az L alakú elrendezés adott volt, ezzel a hellyel kellett gazdálkodnom. A padlóburkolathoz nem nyúltunk és az étkezőasztal a székekkel is maradt a konyhában, mivel van egy külön étkezőjük is (szintén átalakítva), de erről majd egy következő bejegyzésben mutatok képeket. Az eredeti konyha ilyen volt:

Ilyen volt a konyha

A hűtős oldali részen a beépített hűtő mellé egy kamraszekrény is terveztem, a maradék helyre pedig felső elemek kerültek. A hosszabbik oldalon helyet hagytam egy dekoratív szagelszívónak és mellé szintén elfért még két felső szekrény. Az egész bútort egy gipszkarton kerettel fogtam körbe, amelybe süllyesztett spotlámpák kerültek, mert az egy darab plafonlámpát nem találtam elégnek a konyhai munkálatok megvilágításához. Plusz ez rejti el a szagelszívó kivezetését is. A felső elemek alá ledszalag került, amely közvetlenül a munkapultot világítja meg. Az első látványterveken még mintás cementburkolat szerepel a falon, ezzel próbáltam oldani a fekete-fehér szigorúságát. Aztán a valóság később átírta a forgatókönyvet, de szerintem nem bántuk meg.

veres-latvany2

Áttervezett konyha látványterv

A cementburkolat helyett végül a Burkolandban az Iris Ceramica Maiolica nevű burkolatát választottuk, a tulajdonos hölggyel rögtön beleszerettünk, ahogy megláttuk. Csupán azon gondolkodtunk egy ideig, hogy tengerkék vagy türkizkék legyen a kiegészítő szín, végül a tengerkék mellett döntöttünk. A frontok festett fehér felületek rejtett fogantyúval (csupán a hűtő és a kamraszekrény kapott rendes fogantyút), a munkapult fekete kompozit kő, fekete gránit mosogatóval. A gipszkarton keretet és a hozzá csatlakozó falat fekete táblafestékkel kenték le, amire az ajtó melletti részen a gyerekek tudnak rajzolni. A végeredmény ilyen lett:

Minimál konyha megbolondítva 1

Minimál konyha megbolondítva 2

Minimál konyha megbolondítva 3

Minimál konyha megbolondítva

Ha többet szeretnél tudni a konyhatervezésről, olvasd el az Így tervezz konyhát! című bejegyzésemet is! És csatlakozz a Dizain Facebook táborához ITT!