Megvalósult álom

2015. 10. 20. | | lakberendezés, referenciák

Talán tudjátok, hogy címlapon volt a házunk az A Mi Otthonunk Magazin szeptemberi számában. Most végre megmutatom a saját fotóimat, ha nem vettétek meg, akkor most láthatjátok, kicsit részletesebben is, mint az újságban. Aki látta, annak is lesz benne biztosan újdonság.

Étkező

Tizenkét éve vettünk egy eredetileg nyaralónak épült, később lakóházzá minősített téglaházat Budapest agglomerációjában, Gödön. Már akkor tudtuk, hogy majd egyszer átalakítjuk, hozzáépítünk, kibővítjük. Sok éves tervezgetés és előkészület után 2012-ben kezdtük az építkezést és 2013 végén költöztünk vissza az akkor még csak nyolcvan százalékig kész házunkba. Az eredeti házból csak két homlokzat maradt meg és a födém, L alakban köré pedig megépült az új rész és kompletten kapott az egész egy emeletet tetőterasszal együtt. Az emeletre került az intim zóna két hálószobával és két fürdőszobával, a földszinre pedig a közösségi terek és a kiszolgáló helyiségek kerültek. Lent található a konyha, az étkező egy légtérben a nappalival, egy dolgozószoba, vendégfürdő, mosókonyha és a közlekedő a hintával. Beletettünk mindent, a legjobb tudásunkat, a legjobb anyagokat, a legkülönlegesebb ötleteinket és a kreativitásunkat. Megépült és pont olyan lett, amilyet mindig is szerettem volna, amilyenre évek óta vágytam. Minimál, de mégis barátságos és otthonos, itt-ott finoman megbolondítva saját készítésű tárgyakkal és kortárs festőművészek képeivel.

Étkezőből

Az étkezőt és a konyhát az átrium választja el egymástól, így sokkal több fény jut be a házba és egy darabka természetet is sikerült bevarázsolni az enteriőrbe. Az étkezőasztal fölött lógó DIY lámpákról ide kattintva olvashattok bővebben. A falon Gesztelyi-Nagy Zsuzsa Jelzőtáblák című festménye lóg.

Nappaliból

Földszint

A földszint egy nagy átlátható tér, csupán a fürdő, a mosókonyha és a dolgozószoba szeparált, utóbbit a nagy tükrös tolóajtó rejti.

Nappali 1

A tér egyik látványossága a fémlemezből hajlított lépcső, amely az emeleti hálószobákhoz vezet. A nappali falait Romvári Márton képei díszítik.

Nappali 2

Lépcső 1

Hinta

A közlekedőbe a kertből kivágott fenyőfából készítettünk hintát. Erről bővebben ide kattintva olvashattok.

Olvasósarok

Kedvenc olvasósarkom a sárga fotellel.

Konyha 1

A konyhában a beépített magas elemek egy pengefalba kerültek, amely az előszobát választja el a konyhától. Az ebben lévő magas elemek fényes fekete ajtófrontokat kaptak, a szemközti oldalakon selyemfényű fehér a bútor. A konyhabútort és a beépített szekrényeket a FutuRio készítette.

Konyha 2

Konyha 3

Konyha 4

A falon csempe helyett lemosható vinyl tapéta van az Élitis Croco kollekciójából.

Konyha 5

Konyhából az átrium felé

A konyhából az átriumon keresztül ellátni a kertbe.

Átrium kívülről

Az átrium kívülről.

Dolgozószoba 1

Ez a dolgozószobám, erről részletesen írtam már, ide kattintva találjátok egy régebbi bejegyzésben.

Dolgozószoba 2

Dolgozószoba 3

Földszint fürdő

Ez pedig a földszinti “vendég” fürdő egy részlete.

Szülői háló

Ez itt már az emelet, a szülői hálószoba. A falon a Cole&Sone Wood tapétájával.

Szülői fürdő

Ez pedig a szülői hálószobával egy légtérben lévő fürdőszoba, amelyet üveg tolóajtókkal lehet elválasztani a háló légterétől, bár az üveg ajtókat nem nagyon használjuk.

Gyerekszoba 1

A gyerekszoba nappali része az áttört parapetfal egyik oldalán található.

Gyerekszoba 2

A másik oldalon pedig a hálószoba az ággyal és szemben vele a szekrényekkel.

Gyerekfürdő 1

A gyerekszobához is tartozik egy külön fürdőszoba lemosható krétafallal. A lányommal ketten rajzoltuk tele.

Gyerekfürdő 2

Ház a kert felől

Így néz ki a ház a kert felől.

Terasz

Ez pedig a terasz egy szép napsütéses délután.

Ha tetszett a poszt, KATTINTS IDE és csatlakozz a Dizain Facebook táborához!

8 hozzászólás

  1. Zsuzsa Skeren szerint:

    Gratulálok ! Nagyon, nagyon szépre sikeredett. Az átrium pedig varázslatos. Sok- sok örömben eltöltött napot kívánok a megújult házban.

  2. Jukka Paivonen szerint:

    Gyönyörű, ízléses, álomotthon. Gratulálok szívből.

  3. Zsu szerint:

    Végre poszt. És milyen!!!! Gyönyörűséges helyen laktok! Bár azt hiszem, nekem nem való, sosem tudnék ilyen rendet tartani.

  4. Laborca Barbara szerint:

    Szep, az atrium a kedvencem, de a lepcsotol total kivagyok es a szuloi furdo is lehetne privatabb, bar nyilvan izles dolga.

    • zaiviki szerint:

      Kedves Barbara,
      köszi, igen, ez ízlés dolga, én pont így szeretem a lépcsőt is és a fürdőt is. 🙂

  5. Keresztesy Gabriella szerint:

    Szia,

    Nagyon szép lett a házatok! Kívűl-belül csodás.
    Mi is építkezünk, kértem is már tőled tanácsot (ajtó-Mantu) és kapcsoló ügyben (Gira).

    Tetszik a vendégfürdőszoba led világítású tükre is. Tudsz ajánlani gyártót/forgalmazót?

    Előre is köszönöm

    • zaiviki szerint:

      Kedves Gabi,
      köszönöm. 🙂 A tükröt én gyártattam le saját ötlet alapján. Úgy készült, hogy méretre vágattam a tükröt, ennél 2-2 centivel kisebbre vágott dupla réteg gipszkartont erősítettünk a falra, az élére került a LED szalag alumínium profilban. Így indirekt fény vetül az arcunkra, ez áll mindenkinek a legjobban! :))
      Üdv,
      V.

  6. Keresztesy Gabi szerint:

    Köszönöm a választ. Lenne még egy másik kérdésem is. Hasonló fehér szegély kerül nálunk is a lamináltpadlóhoz, mint nálatok (19x70x240 mm mdf alapú). A padlót sikerült szépen lerakatni, viszont a szegélyezéssel meggyült a baja a parkettázóknak. Több helyen elláll a faltól és az illesztések sem szépek.A fal egyenletlenségeire hivatkoznak. Nektek hogyan sikerült a szegélyezés? Van valami trükkje a ragasztásnak? Előre is köszönöm a választ.

    Üdv.

    Gabi