Welcome aboard, Magdus!

2016. 06. 22. | | lakberendezés

Engedjétek meg, hogy bemutassam a Dizain Team új tervező kolléganőjét, aki mostantól szaktudásával a csapatunkat erősíti. Lévai Magdolna egyből a mély vízben kezdte, egy háromnapos megfeszített stylist munkával, erről majd egy későbbi posztban írok még.

Lévai Magdolna, Dizain Team

Megkértem Magdust, hogy írjon pár szót magáról bemutatkozásképpen:

Már kislányként építésznek készültem, ezért állandó társam volt néhány kockás füzet, amibe színes tervrajzokat, skicceket és látványterveket rajzolgattam, pihenésképp pedig rongyosra olvastam az Otthon Magazint és a Lakáskultúrát.

A Műszaki Egyetem elvégzése után pár évet eltöltöttem egy építész irodában, amikor kezdtem úgy érezni, hogy kicsit mégis mást keresek. Kipróbáltam magam fordítóként, cikkeket írtam egy sikeres honlapra, sőt, egy darabig még szinkrondramaturgként is dolgoztam. Amikor aztán rám talált néhány belsőépítészeti feladat, annyira magával ragadott a tervezés folyamata, hogy szinte még éjszaka sem akartam abbahagyni a munkát, és végre rájöttem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. 🙂

Régóta követtem Viki munkásságát és nagyon szeretem az alkotásait, ezért igazán boldog vagyok, hogy én lehetek a Dizain Team bővülő csapatának új tagja.

Én is örülök Neked, sok izgalmas közös munkát kívánok magunknak! 😉