Az egyik kedvenc munkám az utóbbi időben

2016. 10. 31. | | lakberendezés, referenciák

Minden tervező szereti az olyan megbízásokat, amikor szabad kezet kap. Pláne, ha a megrendelő maximálisan megbízik benne és ízlés kérdésében is egyetértenek. Nemrég volt egy ilyen álom munkám, egy fiatal pár első közös lakásának tervezése. Ennek a látványterveit szeretném most megmutatni. Az elkészült lakás fotózását még szervezem, de amint rendelkezésre állnak a képek, mutatom majd azokat is.

Konyha látványterve 1A lakás eredetileg két hálószobás, amerikai konyhás és fürdőszobás volt, amiből a két hálószoba összenyitásával egy háló-gardrób kombináció született. A tervezési feladat minden helyiségre kiterjedt, de a felújításnál a fürdőszobához csak minimálisan nyúltunk, mivel alapvetően nagyon jó állapotban volt. A tulajdonos fiatal pár kérése az alapvetően fekete-fehér színek használata volt, fémes-ezüstös kiegészítőkkel. Én javasoltam, hogy dobjuk fel ezt a hangulatot egy kiegészítő színnel, amely végül a neon sárga lett. Ez adja meg az ellenpontot a szigorú fekete-fehérnek és teszi fiatalossá, lendületessé az egészet.

A konyhában a kedvencem az ablakban kialakított beülő lett. Mivel azt az oldalt is szerettem volna kihasználni magas elemekkel tárolás céljára, adta magát, hogy az ablak alá egy padot tegyünk. Szerettem volna ezt a részt kiemelni, így kapott a beülő neon sárga keretet, ahogyan alsó-felső szekrények közötti üveg hátfal is. Szerintem ez nagyon jól oldja a fekete frontok szigorúságát. A konyha tömb oldalába még egy bioethanol kandallót is sikerült elhelyezni, ez pont a nappali felé néz.

Konyha

Konyha

A nappali fókuszpontja a kristálycsillárt ábrázoló fekete Élitis tapéta. Talán ez volt az első elem, amit tudtam, hogy be fogok tervezni, annyira adta magát. Már régóta szerettem volna valakinek a lakásába betenni, de úgy látszik, igaz a mondás, hogy mindennek eljön a maga ideje. Nagy örömömre, el is fogadták és fel is került a falra. Az összes többi bútort ehhez válogattam.

Nappali

Nappali

Nappali

A két hálószoba összenyitását úgy oldottam meg, hogy középen maradt egy falszakasz, amelyre egyik irányból beépített szekrény került, a másik irányból pedig a tv kapott rajta helyet. Így tulajdonképpen körbejárható lett a helyiség, egyik oldalon bejárható gardróbbal, a másik oldalon a hálószobával. A zuhanyzó és a háló közé okosüveg falat terveztem, amely végül nem valósult meg költségcsökkentési szempontból.

Hálószoba

Hálószoba

Hálószoba

Gardróbszoba

A fürdőszoba látványterveit is megmutatom azért. Itt annyi valósult meg, hogy az eredetileg mosókonyhaként használt fürdőből nyíló pici, de ablakos helyiségből zuhanyzót alakítottunk ki, és a gépeket a fürdőszobában helyeztük el beépítve. Mivel az eredeti burkolatból még jócskán rendelkezésre állt, ezért ki lehetett pótolni, nem kellett az egészet cserélni. Viszont a sarokkádtól megszabadultunk, helyette nagyméretű épített zuhanyzót alakítottunk ki.

Fürdőszoba

Fürdőszoba

Fürdőszoba

A lakás már elkészült, hamarosan jelentkezem majd a befotózott képekkel is.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Dizain Facebook oldalához ide kattintva, az Instagramon pedig ITT találsz.

2 hozzászólás

  1. Gabi szerint:

    Szia:-)

    Azt szeretném kérdezni, hogy a tervek melyik programmal készültek?
    Hálásan köszönöm!!!

    • zaiviki szerint:

      Szia Gabi, a látványterveket nem én készítem, hanem 3D látványtervezők. Ha jól tudom, ez Archicaddal és 3D Studioval készült.