Kész, végigcsináltam! Nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam ezt a 30 napos kihívást, ráadásul úgy, hogy a 30 nap alatt 10 napig nyaralni voltam, tehát igazából előre kellett gondolkodnom és fotóznom, hogy a nyaralás alatt is tudjak minden nap posztolni. Mondjuk azért ez nem volt annyira megerőltető, hiszen amikor nekiálltam átnézni a szekrényeket, nem kellett sokat keresgélnem, hogy mi legyen a következő. Csináltam egy nagy kupacot a cuccokból, aztán elkezdtem befotózni mindent. Egyébként sok olyan dolog is előkerült, amit le sem fotóztam, csak egyenesen kidobtam, mert annyira nem volt sem látványos, sem érdekes. De a legfontosabbak azok a tapasztalatok, amelyeket a kihívás hozott és amelyeket szeretnék most megosztani veletek.

• Szembesültem vele, hogy tényleg rengeteg felesleges holmit tároltam, amelyeknek már semmi értelmük és hasznuk nincsen. Pedig azt hittem, hogy nekem nincs sok cuccom. Ismeritek biztosan, a „jó lesz ez még valamire” érzést, amikor elrakjuk, hogy hátha egyszer kelleni fog majd pont az a dolog. És persze ez az egyszer aztán sohasem jön el, csak egyre több és több kacatot halmozunk fel magunk körül, míg végül már nem fér be a szekrénybe.

• Ahogy telik az idő, változom én is, a környezetemben élők is, és a szokásaink is. Sok holmit ezért nem használunk már és feleslegesen tároljuk. Másképp élünk, mint öt-hat éve, amikor még használtunk pl. DVD lejátszót. Ma már online nézünk mindent. Ennek a felismerése szintén sok helyet felszabadított a fiókokban.

• Megtanultam felismerni, mi az amire valóban szükségem van. Ezzel egy szinttel beljebb vagyok a tudatosodás útján és ezért már megérte. Ráadásul át tudom vinni ezt a mindennapokra is, mert amikor csábít mondjuk egy csodaszép füzet egy klassz papírboltban külföldön (be kell vallanom, füzetmániás vagyok), akkor nem az az első, hogy márpedig ez kell nekem és azonnal megveszem. A gyakorlatból tudom (múlt héten történt), hogy fel tudom tenni a kérdést: valóban szükségem van-e rá? És akkor átgondolom, hogy ja, a fiókomban pont most találtam három tök üres füzetet a projekt kapcsán, azok is mind nagyon szépek, majd ha mindet teleírtam, akkor lesz szükségem új füzetre. Bármennyire is szép volt az a füzet, ottmaradt a boltban. És nincs hiányérzetem, sőt. Erőt ad, hogy ilyen tudatosan döntöttem összhangban az értékrendemmel.

• Hihetetlenül felszabadító a tudat, hogy ennyivel kevesebb cuccom van. Az egy dolog, hogy nem foglalják a helyet a szekrényekben, de nem foglalják a helyet a fejemben sem azzal, hogy az enyémek. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de remélem, értitek. Minél több mindened van, annál jobban terheli az elmédet. Csak gondolj arra, hol érzed jobban magad: egy totál káoszos, rumlis nappaliban, ahol minden szét van pakolva, mert semmi nem fér már a szekrényekbe, vagy egy olyan nappaliban, ahol rend van, mert mindennek van helye, minden elfér? Én magamról tudom, hogy rumliban még gondolkodni sem tudok, egyszerűen eltereli a figyelmemet a káosz.

• Az összes eddig felsorolt érzés mellett az is nagyon jó volt nekem, hogy egy csomó cuccom jó helyre került, hogy láttam, őszintén örültek neki és ezzel örömet okoztam. Ez is nagyon fontos része ennek a projektnek.

És végül nagyon jól esett a sok üzenet és személyes visszajelzés, amit Tőletek kaptam. Elmondtátok, hogy mennyire inspiráló ez a 30 napos kihívás számotokra. Sokan mondtátok, hogy bele is vágtok, nem velem párhuzamosan, de megcsináljátok. Remélem, végig is csináljátok, drukkolok Nektek, éljétek át a felesleges holmiktól való megszabadulás felszabadító érzését! Nagyon jó érzés tudni, hogy inspirállak Titeket és ilyen visszajelzéseket kapni. Köszönöm!

Ha lemaradtál volna, a Facebook oldalamon ITT végignézheted az egész projektet visszamenőleg. Kövess be Instagramon is, hogy a hasonló tartalmakról ne maradj le, Insta Storyn elég aktív vagyok, @zaiviki_dizain néven találsz meg.