A minimalizmus számomra sokkal több, mint egy lakberendezési stílusirányzat. Ebben a stílusban tervezek, mert ez áll közel hozzám, de nemcsak közel áll hozzám, hanem egyszerűen ez vagyok én. Nem akarok más stílusban tervezni, mert az nem jön belőlem olyan spontán és hitelesen, mint a modern és letisztult formák. Ebben vagyok otthon, ezt támasztja alá a mögöttem lévő több mint 10 év is. Az elmúlt időszakban viszont azt vettem észre, hogy a minimalizmus számomra nem csak egy stílusirányzat, hanem egy egész életforma. És ennek csak egy része a lakberendezés.

Ahogy átléptem a bűvös 40-et, szép lassan megváltozott a gondolkodásom és a hozzáállásom a világhoz. Már nem fontosak azok a dolgok, amik eddig érdekeltek, sokkal több jelentőséget kap a belső figyelem, és a prioritások is eltolódtak, nálam legalábbis ez történt. Negyven fölött ért el a mély önismereti munka, valószínűleg ennek is köszönhetem, hogy sokmindent másképp látok ma, mint mondjuk öt-hat évvel ezelőtt. Nevezhetném ezt öntudatra ébredésnek is. Az önismereti munka mindig akkor kezdődik vagy akkor mélyül el igazán, amikor beüt a szar, ez nálam is így volt. Nem szoktam a magánéletemről mesélni, most is elég annyi, hogy pár éve már egyedülálló anyaként tevékenykedem, de mielőtt bárki sajnálni kezd, ez az én döntésem volt. Van, hogy pokoli nehéz? Igen. De borzasztó hálás vagyok magamnak, hogy volt erőm lépni és önmagamat választani. Ettől még persze küzdelmes az út, de a boldogságért és a sikerért mindenkinek tennie kell. Hogy jön ez a minimalizmushoz? Mondom is. A tudatosságra ébredésem közben lettem figyelmes arra, hogy a minimalizmust nem csak a lakberendezésben kedvelem. Szeretem, ha rend van a környezetemben, ezért például nincsenek nippjeim és egyéb csecse-becséim szanaszét a lakásban. Ez nem azt jelenti, hogy nincs dekoráció vagy nincsenek számomra fontos tárgyak itt-ott. De már nem akarok tárgyakat gyűjteni, nekem az élmények és a személyes kapcsolatok sokkal fontosabbak. Inkább színházjegyre, mozijegyre, koncertekre és utazásra költök, na meg egyéb programokra a számomra fontos emberekkel. A minimalizmus többek között annak is a felismerése, hogy nem a tárgyaid tesznek azzá, aki vagy, hanem az élményeid és a tetteid. Ez nem jelenti azt, hogy aszkéta módon élek, szeretem a szép ruhákat és a szép környezetet, naná. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a minimalista életmód nekem a tudatos egyszerűségre törekvés. Ha csak annyi cuccom van, amit tényleg használok, akkor könnyebben tudok rendet tartani, és nem köti le a figyelmemet folyton az, hogy már megint mekkora kupi van, jaj, rendet kéne csinálni. Helyette figyelhetek magamra vagy bármire ami nekem fontos, például a lányomra. Ez igaz például a konyhai cuccamira is. Nincs kamrám, mert nem halmozok fel semmit, csak annyit vásárolok, amit egy-két napon belül megeszünk. Nincs mikróm, mert károsnak tartom és utálom. Ha melegíteni kell valamit, simán megoldom a tűzhelyen vagy a sütőben. Ja, és majdnem minden nap főzök vagy legalább egy salátát készítek. Tehát ez nem arról szól, hogy rendeljük a kaját vagy szendvicsen élünk. Nincsen sokfunkciós robotgépem sem, csak egy kenyérpirítóm, egy turmixgépem és egy aprítóm, ezekkel is mindent megoldok. Az egészséges táplálkozás híve vagyok, sok zöldség és gyümölcs az alapja az étrendünknek, süteményt csak ritkán sütök, akkor is csak egyszerűbbeket. Van olyan barátnőm, aki sterilnek nevezte a konyhámat, mert amikor belépett rend volt. Nekem nem steril, nekem ez a rend és egyszerűség kell ahhoz, hogy jól érezzem magam.

A tudatos egyszerűségre törekvést próbálom az élet minden területén szem előtt tartani, a pénzügyektől az öltözködésen át a gyereknevelésig és az étkezésig, valamint a keletkezett szemét csökkentéséig. Mostantól többször szeretnék a minimalizmusról, mint életformáról beszélni, mert egy irányadó értékrendnek és életmódnak gondolom és most ez foglalkoztat igazán. A bejegyzések is azért ritkultak az elmúlt időszakban, mert kerestem az utamat, az egyéni hangomat, hogy akkor most merre tovább. Már nem köt le, ha csak és kizárólag a lakberendezésről mesélek, olyan sokmindent elmondtam már 10 év alatt, úgy éreztem, kell hozzá valami plusz, egy másik nézőpont vagy egy szélesebb perspektíva – nem is tudom. De most úgy érzem, megtaláltam, merre tovább és őszintén remélem, hogy inspirálni tudlak titeket a saját tapasztalataimmal és megéléseimmel. Várjátok?