Posts Tagged ‘iskola’

Back to the school

A lányom barátnőjének anyukája kérdezte tőlem, hogy Zorka miben megy majd az évnyitóra. Mondtam, hogy fogalmam sincs, ebből eddig sem csináltam nagy ügyet, a mi sulink nem veszi olyan szigorúan az évnyitót, nincs is külön napja, az első napon tartják meg reggel, szóval majd felkap valamit. Na, de ez pont elég volt ahhoz, hogy elkezdtem ezen kattogni, és végül született belőle egy bejegyzés, ami ugyan nem lakberendezés, inkább divat, de azért fogadjátok szeretettel.

Játékos, modern és színes = általános iskola?

Mostanában a napjaim a lányom szeptemberi iskolakezdéséről, azaz a megfelelő iskola kiválasztásáról szólnak. Még sosem voltam ilyen helyzetben és nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Nyilván nem jártam az összes iskolában kis hazánkban, de jártam egy-párban és igen elszomorító, amit láttam. Itt nem az oktatás színvonalára gondolok, hanem csakis a környezetre, ahová a gyerekek járnak. Az iskolák állapotára. Az enteriőrre, amely nap-mint-nap körbeveszi őket. Tudom, hogy az önkormányzatoknak kevés pénzük van, és különben is válság van, de szomorú, hogy a lányom ugyanazon a széken fog ülni, amely már akkor is viseltes volt, amikor én ültem rajta hat évesen.

És akkor megláttam ezeket a képeket az ausztráliai Greensborough-ban lévő általános iskoláról. Olyan, de olyan messze vagyunk  még ettől! – sóhajtottam, és úgy döntöttem, megmutatom Nektek. Az enteriőr kialakításánál az volt az elsődleges szempont, hogy tükrözze az épületet körbevevő természetet és vonzó környezetet hozzon létre a tanuláshoz. Szerintem sikerült. A falakon található fa motívum a diákok tanulási folyamatát és növekedését szimbolizálja. A smiths+tracey architect egy olyan új generációs tudás központot hozott létre, amely a gyermekek minden érzékszervére egyszerre hat. A világos, friss, modern környezet hozzájárul ahhoz, hogy a tanárok és a diákok egyaránt jól érezzék magukat. Ilyen környezetbe én is szívesen járatnám a lányomat.

Ha közületek tud valaki olyan magyarországi általános iskoláról, amely hasonlóan modern és mai, mint a most bemutatott, kérem küldjön fotókat és én közzéteszem itt a blogon. Örömmel venném.