Back to the school

2014. 08. 24. | | életmód

A lányom barátnőjének anyukája kérdezte tőlem, hogy Zorka miben megy majd az évnyitóra. Mondtam, hogy fogalmam sincs, ebből eddig sem csináltam nagy ügyet, a mi sulink nem veszi olyan szigorúan az évnyitót, nincs is külön napja, az első napon tartják meg reggel, szóval majd felkap valamit. Na, de ez pont elég volt ahhoz, hogy elkezdtem ezen kattogni, és végül született belőle egy bejegyzés, ami ugyan nem lakberendezés, inkább divat, de azért fogadjátok szeretettel.

Kipakoltuk a gyerek szekrényét és elkezdtünk “szetteket” összeállítani. Sikerült vagy hatféle kompozíciót összehozni, egyik sem a hagyományos sötét szoknya-fehér blúz kombináció, de szerintem mindegyik megfelelne az első napon. A szabály csak annyi volt, hogy kék-fehér legyen. Jó kis játék volt, mind a ketten élveztük, én mint fotós, ő mint modell, igazi anya-lánya csajos nap volt. Ez lett mindkettőnk kedvenc szerkója, majd meglátjuk, milyen lesz az idő az első napon… Back to the school, kezdődik a visszaszámlálás, már csak egy hét van a szünetből. Megvettétek már a füzeteket és az egyebeket?

Rövidnaci: H&M

Blúz: Zara

Öv: Next

Cipő: New Balance

Fotók: Dizain