Az én színeim – színtanácsadáson jártam

2017. 04. 15. | | életmód

A Glamour WOTY gála előtt életemben először kértem az öltözködésemmel kapcsolatban tanácsot egy profi stylisttól. Mindig is úgy gondoltam, hogy az ízlésem és a szépérzékem, amely elvezetett a lakberendező szakmáig tükröződik abban is, hogy mit veszek fel magamra, mit viselek. Szerintem a harmonikus megjelenés már fél siker. Sosem értettem, hogyan bízhat meg bárki is abban, aki igénytelen a saját megjelenésével kapcsolatban, ha olyan munkáról, megbízásról van szó, amely kötődik az ízléshez, az igényességhez. De ez már egy másik történet! Szóval vissza a stylisthoz! A Gála előtt másfél hónappal Ragány Angéla stylistot, szín- és stílustanácsadót, a ColourMyStyle blog íróját kértem meg, hogy segítsen ruhát és kiegészítőket választani a gálára. Az igazság az, hogy először ő keresett meg engem, hogy tervezzem meg a lakásukat, így ismerkedtünk meg, és mostanra kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk.

A tanácsadás egy színtípus meghatározással kezdődött, amelyen színes kendők segítségével megállapította, hogy milyen színtípusba tartozom, azaz mely színek állnak jól a bőröm, a szemem és a hajam színéhez. Elárulom, a Tavasz-Tél az én típusom, azaz az élénk, telített színek állnak nekem a legjobban. A pasztellek, a fakó árnyalatok és minden más, ami nem az élénk kategóriába tartozik, sápaszt és öregít, ezért kerülendő.

Az én színeimAzt tudtam, hogy a pasztell árnyalatok egyáltalán nem állnak jól nekem, de félve nyúltam csak az élénk színekhez, inkább feketében, fehérben és szürkében jártam, ezeket dobtam fel egy-egy élénkebb színű kendővel vagy kiegészítővel, és a körmömet mindig élénk vörösre festetem. A feketével és a fehérrel egyébként betaláltam, mindkettő az én színem, de Angéla azt is javasolta, hogy kerüljem a feketét és cseréljem sötétkékre, mert mint tudjuk a fekete öregít, a sötétkék viszont elegáns és élettel teli. Be kell vallanom, a tanácsadás olyan elemi felismeréssel és erővel hatott rám, hogy totál felpörgetett, utána rögtön vettem is magamnak egy élénk narancsos vörös pulcsit, azóta is imádom és folyton dícséreteket kapok, ha abban jelenek meg valahol. A tanácsadás óta teljesen más szemmel nézek a gardróbomra és más szemmel vásárolok az üzletekben is. A fekete ruháimhoz nem is nagyon nyúltam azóta, próbálom kerülni, ami elég nagy szó, lévén, hogy a gardróbom hetven százaléka ilyen színű. Nem is tudom, mi lesz a sok fekete cuccal. A szürkéket is teljesen passzoltam, már csak az élénk színek hoznak lázba és természetesen a fehér. Szinte bolondja vagyok a fehér ingeknek és a fehér ruháknak, még jó, hogy épp tavasz van!

A másik tapasztalatom, hogy a tudatos öltözködés és a tudatos választás önbizalmat ad. Nem mondhatnám, hogy önbizalom hiányos nő volnék, de mint mindenki, néha én is el tudok picit bizonytalanodni. És ilyenkor nagyon jól jön ám, hogy az öltözékemről pontosan tudom, hogy jól nézek ki benne, és ez nagyon jó érzés. Csak javasolni tudom, hogy menjetek el Ti is Angélához, akár egyéni tanácsadásra, akár egy workshopra, biztosan nem fogjátok megbánni. A ColourMyStyle Facebook oldalán minden infót megtaláltok.

Glamout WOTY Gála

A Glamour WOTY Gálára Angélával végül egy narancssárga CUKOVY ruhát választottunk, amelyet nude színű Michael Kors magassarkúval viseltem, egy fekete-fehér Jurekka clutch kíséretében, ahogy a fenti fotókon is láthatjátok. Nagyon jól éreztem magam ebben a szerelésben, ez a ruha nemcsak gyönyörű, de passzol is az egyéniségemhez, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mindenki megdícsért. Szóval nagyon megérte stylist segítségét igénybe venni, mert nélküle biztosan nem találtam volna meg ezt a ruhát. Angélával egyébként készítettem egy interjút is, azt ITT olvashatjátok.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Dizain Facebook csoportjához ITT, Instagramon pedig keress @zaiviki_dizain néven.