Itt vagyok újra egy rövid kihagyás után, amelyre egészségügyi okokból kényszerültem. Mivel még kímélő üzemmódban vagyok, ma – tőlem szokatlan módon – egy „kevés szöveg–sok kép” bejegyzést láthattok, hogy ne maradjatok inspiráció nélkül. Egy lakberendező ennyit minden körülmények között megtehet.
A képeket egytől-egyig az általam sokra tartott brit enteriőrfotográfus, Richard Powers munkáiból válogattam. Fotográfiáit lenyűgöző tájak és kompozíciók jellemzik. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért specializálódott enteriőrök és épületek fotózására, azt válaszolta, hogy ez egy természetes kiválasztódás volt, ő ehhez a témához vonzódik igazán, és rettenetes divatfotós lett volna belőle. Hát ezt nem tudhatjuk, de szerencsés ember, mert „hivatalból” beutazhatja az egész Földet és csodálatosan berendezett enteriőrökben végezheti a munkáját. A fotóit nézegetve rájöttem, hogy bosszantóan rendben vannak, már-már tökéletesek. Gyönyörűek és tiszták a terek, minden képéből harmónia és nyugalom árad. Nyilván nem csak a fotós érdeme. Mit gondoltok?
Úgy megörültem, amikor rátaláltam erre a pugliai villára a neten, mert tavaly nyáron mi is jártunk ezen a vidéken Dél-Olaszországban és nagyon elbűvölt ez a táj. Pugliának ezen a részén különleges épületeket lehet találni, trullónak hívják őket, meg is énekeltem ezt akkor a blogon,ITT olvashatjátok. Szóval, a trullók tradicionális kőből készült épületek kúpos tetővel. Elég sok van belőlük arrafelé, láttunk teljesen romosat és elhagyatottat, de vannak nagyon szépen felújított és karbantartott trullók is, a mi ottani szállásunk is egy ilyen volt. Lakberendezőként mindig nagyon érdekel, vajon milyen lehet az adott tájon élő emberek otthona. Mániákusan lesegetek befelé az ablakokon, amerre csak járok. Most pedig „be is mehetek”. Hát nézzük meg!
Egy romos trullót vett meg a koppenhágai tulajdonos házaspár és hozzépítették újjonan a fő épületet, így összesen 300 négyzetméteres lett a rezidenciájuk. Állítólag olyan helyet kerestek maguknak, amely távol van a mindennapos stressztől, de elég közel ahhoz, hogy bármikor odautazhassanak. Ők a nyugalmat és a pihenést találták meg itt, Pugliában, persze ez nem nehéz, tavaly én is megtaláltam. 🙂
A berendezés fekete-fehér, a helyi kő sárgás-barnás pasztell színe jó hátter ehhez. A stílus leginkább modern klasszikus, ezt példázzák az Eames székek is. Tetszik, hogy az autentikus falak közé be merték ezt vállalni. Szép és egységes lett az összkép, én is elfogadnám nyaralónak. Főleg, hogy az ablakon kinézve olajfákat látok…
Vidéki rusztikus hangulat és ultra-modern stílus egyszerre. Röviden ez jellemzi ezt a svéd házikót, amely egy évek óta üresen álló, elhagyatott tanya volt, mielőtt az új tulajdonosok nekiláttak a totális átalakításnak és felújításnak.
Öntött beton került a padlóra, ennek ridegségét sok újrahasznosított fával ellensúlyozták. A falakat fehérre festették, még az emeleten, a tetőtérben a fa falburkolatot is, ahol így sikerült a ferde tetősík ellenére tágasságérzetet kelteni. A fehér ölelésében nagyon jól néznek ki a natúr színek, mint a drappos konyhabútor, a sötétszürke székek és a fa természetes árnyalatai. Imádom például az étkezőasztal felett logó négy tök különböző lámpát, és a kandalló nemes egyszerűségét az előtte álló egyedi gurulós farönk asztalkával együtt. Persze a kétbeállásos zuhanyzó sem kutya.
A tulajdonosok a lakberendezésről csak annyit mondtak, hogy ők hagyták, hogy a ház „elárulja” nekik, milyen szeretne lenni, ezért is lettek a falak és a padló semleges színűek és hangsúlytalanok. Úgy gondolták, hogy ez megfelelő alap lesz bármilyen színű és stílusú berendezéshez. Érdekes, hogy nincs például egy darab szőnyeg sem a házban, amely első hallásra furcsa lehet, de ha végignézzük a képeket, egyáltalán nem is hiányzik.
Egy lakberendező mindig örül, ha ilyen enteriőrt lát. Remélem, Nektek is tetszik.
Egy új rovatot szeretnék ma útjára bocsátani, amelynek a Különös Otthonok címet adtam. Tulajdonképpen ide sorolhatnám a múltkori bejegyzésemben bemutatott temetőkertbe épített dácsát is (meg is teszem), de ez a mostani sem mindennapi látvány. Viccesen mondhatnám úgy is, hogy egy lépéssel ugorjunk vissza a temetőből.
Ezt az utrechti villát egy 1870-ben épült gótikus templomból alakította át a holland Zecc Architecten. Nem tudom, hogy a megrendelő, miért vágyott egy tempom falai közé, de mindenesetre megunhatta, mert az objektum most épp eladó (az árát sajnos nem tudom). Nekem egyszerre taszító és megkapó is ez a ház, de nem tudom eldönteni, hogy inkább melyik. A belső terek, a sok fehér, a Bulthaup konyha, a bútorok és a festmények(!) nagyon rendben vannak, de az atmoszféra mégis helyenként nyomasztó. A terek lenyűgöző méretűek (fűtésszámla!), ugyanakkor egy percig sem lehet elfelejteni, hogy épp hol vagyunk. Lehet-e csúnyán beszélni, kiabálni, alkoholt inni, szeretkezni, egyszóval földi életet élni lelkiismeret-furdalás nélkül egy ilyen helyen? 🙂 Szerintetek?
