Az összecsukható széket a történelem során – az egyiptomiaktól Napóleonig – a státusz és a szépség tárgyának tekintették. Mára hogy’ megváltozott a világ: ha azt mondom, összecsukható szék, rögtön beugrik a minden lakásban megtalálható eldugott kis csúnya darab, amelyet csak akkor kapunk elő, ha több vendégünk van, mint ahány „normális” szék.
Az összecsukható szék nem csupán értékes helyet spórol a térben, de könnyen is mozgatható, ezért nagyon praktikus. Jóformán bárhova magunkkal vihetjük: a strandra, a parkba, a telekre, de még a buszmegállóba is. Valljuk be: az összecsukható szék egy nagyon hasznos darab.
Manapság egyre jobban előtérbe kerülnek a praktikus bútorok. Az összecsukható, hajtogatható tárgyakban rejlő lehetőségek pedig korlátlanok. Érthető tehát, hogy a modern világban miért kaphatnak újra jelenős szerepet az összehajtható bútorok. Pontosan ezeket az előnyöket tartotta szem előtt Douwe Jacobs és formatervező barátja, Tom Schouten, akik 2009 elején megalapították cégüket, a FLUX-ot, amely a flexibilitás és a luxus szavak kombinációjából kapta a nevét. A hajtogatott papírszobrokból inspirációt merítve Douwe Jacobs meghajtogatta egy kicsi, elegáns papír szék modelljét. Annak ellenére, hogy ez egy egyszerű, egyetlen papírlapból kivágott és meghajtott modell volt, meglepően erősnek bizonyult. Szerencsére nem hasonlított egyetlen korábban látott székhez sem. Innentől minden energiájukat annak szentelték, hogy megalkossák első összehajtható tárgyukat a FLUX széket. Jelentem, sikerült.
Hétvégén megnéztük a Magyarok a Bauhausban című kiállítást a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A tárlat a Bauhaus és a magyarok kapcsolatáról szól, de már csak október 24-ig látogatható. Az izgalmas és meglepően bőséges anyagból kiderül, hogy több magyar alkotó is részt vett a weimari intézmény munkájában, közülük pedig heten Pécsről vagy annak környékéről származtak.
A Janus Pannonius múzeum felé menet ezt a tűzcsapot találtam a Káptalan utcában.
A Múzeum kertjének bejárata. Tetszik a tipo.
Kő a kertben.
A két külön épületben megrendezett kiállításon megismerhettük a Bauhaus egész történetét, működését és eredményeit is. Kiderült, hogy a Bauhausnak nemcsak a modern építészet köszönhet sokat, hanem az alkalmazott művészetek is. Egyaránt láthatók képzőművészeti alkotások, bútorok, korabeli fotók és textiltervek is, többek között Berger Ottitól. Érdekes volt Weininger Andor gömbszínház elképzelése is, amelynek makettjét Pelényi Margit építész rekonstruálta. Bepillantást nyerhettünk Kárász Judit fotós tevékenységébe, Blüh Irén szociófotóit csodálhattuk, és Sebők István színháztervét. Nagyon izgalmasak voltak Molnár Farkas, Moholy-Nagy László és Bortnyik Sándor korai grafikái, és azok a vásznak is, amelyek Johan Hugó, Stefán Henrik és Molnár Farkas közös itáliai útjának képeit tartalmazza. Ezek a rajzok azon az 1921-es úton készültek, amelyen hírt kaptak a weimari iskola létéről és amely elindította őket a Bauhaus irányába. Mintegy mellékesként láttunk műveket Paul Klee-től, Walter Gropiustól, Kandinszkijtől, Oskar Schlemmertől is, de itt és most nem ők voltak a fontosak.
Az alábbi két szuper makett lett a kedvencem, az egyik Molnár Farkas vörös kockaházának rekonstruált makettje, a másik Breuer Marcel házmodellje. Ezeket a tavalyi berlini tárlatra készítettek el, a Bauhaus megalakulásának 90. évfodulójára. Nagyon rendben vannak, csípőből le is fotóztam őket, pedig nem lehetett fotózni, de hát muszáj volt, mit tegyek…
Molnár Farkas vörös kockaháza.
Brauer Marcel házterve.
Nagyon érdekesek voltak a Bauhaus hétköznapjairól és ünnepnapjairól szóló fotók is. Ezeken láttam például Ricarda Schwerin (ő nem magyar:) rövidre vágott haját, amely teljesen aszimmetrikusra volt nyírva, percekig bámultam és nem hittem el, még ma is extravagánsnak számítana egy ilyen frizura.
Brauer Marcel híres csővázas széke eredetiben, a háttérben egy toalettasztal 1923-ból.
A tárlat összekapcsolja a magyar konstruktivizmust és annak pécsi gyökereit a Bauhaussal és az egész Bauhaus jelenséget sokoldalúan mutatja be. Magyarországon ilyen átfogó és hiánypotló kiállítást ritkán lehet látni. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Siessetek, mert már csak egy hétig látható.
Itt egy újabb stílus, azt is mondhatnám, hogy nesztek, itt a Mid Century Modern. 🙂 Ez az egyik személyes kedvencem, egyszerűen lenyűgöznek az ötvenes években készült ülőbútorok. Annyira időtállóak, hogy elképesztő. Sokat közülük még ma is gyártanak, ezek az igazi design klasszikusok. Biztosan ismertek jónéhányat közülük, de talán most egy kicsit közelebb kerültök hozzájuk.
Előzmények
A II. világháború után hosszú ideig tartó gazdasági fellendülés következett, elsősorban természetesen a győztes országokban, azon belül is főként az Egyesült Államokban. A felszabadult gyártókapacitás, az időközben (főként háborús célokra) kikísérletezett új anyagok rengeteg lehetőséget adtak a tervezőknek arra, hogy legmerészebb ötleteiket is megvalósítsák. Az embereknek pedig pénzük és igényük is volt arra, hogy vásároljanak, így létrejött az úgynevezett fogyasztói társadalom. 1945 után ráadásul – megintcsak főként Amerikában – egy csomó gyerek született, egyre több lakás épült, így egyre több olcsó, jó minőségű és kisméretű bútorra volt szükség.
Új anyagok és restyling
A kikísérletezett új anyagok, mindenekelőtt a műanyagfajták jóval nagyobb formai szabadságot engedtek a tervezőknek. Ugyanakkor a vevőkért folytatott verseny arra késztette a gyártókat, hogy újabb, merészebb formát adjanak termékeiknek. Ez volt a klasszikus restyling-korszak (más néven re-design vagy re-style), melynek az volt a lényege, hogy egy technikailag változatlan formájában megtartott tárgynak új, vonzó és modern külsőt terveztettek. Mivel a divatos és jól eltalált design által egy-egy termék jóval eladhatóbbá vált, a tervezőket egyre jobban megbecsülték, ekkor kezdődött a designerek sztárolása – olyannyira, hogy Raymond Loewy, aki (sok más termék mellett) például megtervezte a Lucky Strike dobozát vagy a Coca-Cola üveget, a történelem első ipari formatervezőjeként a Time magazin címlapjára is felkerülhetett. Íme:
Űrkorszak, gömbölyded formák
Formáiban az ötvenes évek az űrkorszak motívumaira épít: az asztalok lábai úgy állnak, ahogyan a legendás Szputnyik légterelői, a lámpák, órák és más tárgyak pedig bolygókra és bolygórendszerekre emlékeztetnek. A húszas évektől egyeduralkodó Bauhaus és Nemzetközi Modernizmus racionalitásával, egyszerűségével, puritánságával, merevségével szemben a vidám színeket, lekerekített éleket, gömbölyded formákat részesítették előnyben. Ez volt az ún. Streamlining virágkora, amikor az áramvonalas, lekerekített formák a gyorsaságot, a dinamizmust és a fejlődést jelképezték. A tervezők előszeretettel vettek elő növényi motívumokat, amelyből az ún. organikus irányzatot hozták létre: ez elsősorban biomorfikus formákra épít és lágy vonalakkal dolgozik. Egy ilyen székben üldögélve az az érzésünk támad, mintha körbeölelne minket.
Olaszország és Skandinávia
A Mid-Century Modern második központja Olaszország, harmadik pedig Skandinávia volt. Előbbiben a műanyagok, a játékosság, az életöröm, a színek és a leleményesség dominálnak, utóbbiban a fa és az üveg használata, a letisztult vonalvezetés, illetve a természet motívumai.
A hatvanas évek
A stílust a hatvanas években ideológiai krízis követte: a designerek egy része újra felfedezte a racionalizmust, más részük a játékos-ironikus vonalon folytatta a tervezést. A hatvanas évek második fele már a társadalmi szerepvállalás fontosságának jegyében telt, az 1968-as események pedig végképp önvizsgálatra késztették a kissé elitista művészetté vált ipari formatervezést.
A korszak legfontosabb tervezői: Charles és Ray Eames, George Nelson, Raymond Loewy, Gio Ponti, Achille és Pier Giacomo Castiglioni, Arne Jacobsen, Verner Panton, Tapio Wirkkala, Eero Saarinen
Charles és Ray Eames Plastic karosszékének hintaszék változata öntött poliészter üléssel és acélvázzal a fatalpakon, 1950-ből.
A különleges formájú La Chaise szék szintén Charles és Ray Eames nevéhez fűződik.
A Wire székek egy korabeli reklámfotón. Szintén Eames design.
Eames 1956-os klubfotelje feketében, férfiaknak. A kagyló alakú szerkezet hajlított rózsafa-lemezből áll, a huzat bőrből készül és a az egész cucc alumínium talpakon áll.
Az Eames klubfotel új ruhájában. Az eredeti is gyönyörű, de ez így kifejezetten nőies lett. Elfogadnám.
Az Eames házaspár hajlított rétegelt lemezből készült elefánt ülőkéje gyerekeknek, amelyet még ma is gyárt a Vitra.
George Nelson 1955-ben készítette a híres Kókuszdió széket.
A Bubble lámpákat Nelson 1947-ben tervezte. És mégis abszolút mainak tünnek.
A híres Marshmallow szófa szintén Nelson munkája 1956-ból. Egyszerű, mégis erőteljes formájával funkcionális, ugyanakkor felidézi az ötvenes évek hangulatát. Csak a szádban olvad… 🙂
És megint egy csodás darab, a Pretzel szék George Nelsontól, 1952-ből. Ezt is gyártják azóta is.
A Sunflower óra szintén Nelson tervezői munkásságát dicséri.
Gio Ponti korabeli enteriőrje az általa tervezett bútorokkal.
Achille és Pier Giacomo Castiglioni Mezzadro nevű ülőkéje egy traktor üléséből készült. Még ma is gyártja a Zanotta.
Az Arco lámpát mindenki ismeri, nagyon sok enteriőrben látható, igazi design klasszikus, még ma is gyártják és kapható. Ez is egy Castiglioni darab egyébként. A talpazata carrarai fehér márványból készül.
Arne Jacobsen a Tojás és Hattyú foteleket 1958-ban tervezte. Belső szerkezetüket öntött üvegszálas váz képezte, arra latexhab került, és végül a kárpit. A talpuk alumíniumból készült. A Tojás fotelnek volt egy emlékezetes megjelenése is Stanley Kubrick 1968-ban készült 2001:Űrodüsszeia című filmjében.
Arne Jacobsen fém lámpái 1956-ban a Louis Poulsen számára készültek.
Ezek Gio Ponti Ikeás székei…:-)
Eero Saarinen Tulipán székei és a hozzájuk tartozó asztal.
A Moroso szintén a milánói bútorvásáron mutatta be 2010-es kollekcióját és egy-két ráncfelvarrás utáni 2009-es darabját. Az új bútoraik érdekesek, de első ránézésre, nem a szépség jut róluk eszembe. Ez kissé zavar, ezért itt és most, utólag fogom értelmezni a Milánóban látottakat.
Az olasz Moroso cég 1952 óta tervez és gyárt kanapékat, karosszékeket és kiegészítőket olyan neves designerek közreműködésévél, mint Ron Arad, Carlo Colombo, Enrico Franzolini, Marc Newson, Toshiyuki Kita és Patricia Urquiola. A 2010-es kollekció egy hosszú párbeszéd eredménye, amelyben a világhírű designerek új design nyelveket kutattak, és kísérleteztek néhány szokatlan anyaggal is. A végeredmény egy változatos utazás a rendkívüli részletek között, amely egyben meghívás, hogy fedezzük fel a csomópontokat az ipari formatervezés új fogalmi térképén:
….Emlék a Silver Lake fotelben:
Szó se róla, elég furára sikerült, Patricia Urquiolától szokatlanul szögletes és szigorú.
…Intimitás a Redondo kanapéban:
Ez már jobban passzol Urquiola stílusához. Remélem, érzitek az intimitást, a simogató kezek tulajdonosai érezték.
…Életter a Klara karosszékben:
Nem olyan, mintha a hatvanas évekből maradt volna itt (vagy ott)? Még mindig Urquiolánál tartunk. Az „élettér” egy kissé retrós beütésű. Szívesen megkérdezném az illetékest, vajon miért?
…Jólét a Wood Chair fotelben:
Igen, jól látjátok, fagolyókból van ez a fotel, illetve csak az ülőfelület borítása. Nekem egyből a fagolyós autósülésre szerelhető huzat jutott eszembe, gondoltam is egyből, hogy a Front Design még nem járt Kelet-Európában és nem ült Ladában. Vagy pont, hogy ültek és innen az inspiráció. Mindenesetre a képen belógó jobbodali láb tulajdonsa hangos „Wow” felkiálltással éljenezte a darabot, úgy látszik ő sem járt még errefelé és nem ült Budapesten taxiban. Nekem valahogy nem ez a darab szimbolizálja a jólétet.
…Fenntarthatóság a Beth zsákfotelben:
A Beth fotel 100%-ban újrahasznosított anyagokból készül, tervezője Philippe Bestenheider. A huzata újrahasznosított gumiabroncsból, a töltete újrahasznosított, habosított PET palackokból van. Nagyon környezetbarát meg minden, viszont egyáltalán nem szép. De a „fenntarthatóságnak” maximálisan megfelel.
Ennyit az ipari formaterezés új fogalmi térképéről, most pedig jöjjön egy 2009-es újragondolt darab Patricia Urquiolától, a Rift szék:
Modern, színes és műanyag. Ennyit tudok mondani. 🙂
