Elég közel lakunk a Dunához. Sokszor sétálunk a parton, hol kutyával, hol nélküle, de mindig gyerekkel. És a gyerekek milyenek? Fára másznak, botokat, kavicsokat és kagylóhéjat gyűjtenek. Bevallom, ezek közül a botok gyűjtése lázba hozott engem is, ezért elkezdtem szisztematikusan gyűjteni a Duna parton heverő botokat. Mivel a tegnapi augusztus 20-án nem volt kedvünk sehová sem menni, nekiálltunk a botokat kidekorálni.
Két darab teljesen hétköznapi Eglo falikar hányódott a pincében, és nekem épp két falikarra volt szükségem a lányom szobájába. Egy kis maradék tapéta, némi ragasztó és pár papír szalvétagyűrű segítségével új életet leheltünk bele. Nézzétek, hogyan!
Egy ideje hallgatok, biztosan csalódottak voltatok (legalábbis, remélem). Ennek csak az volt az oka, hogy nyaralni voltunk. Ugyan vittem a laptopot, de egyszer sem kapcsoltam be, inkább magamat próbáltam kikapcsolni. Ez a bejegyzés most az úti élményeim beszámolója lesz. Ugye, nem baj, hogy ez most nem a szokásos dizain poszt?
Sorrendben a harmadik lakás, amit a Falforgatókban terveztem egy igazi örömjáték volt számomra. Az első két lakás után ez végre olyan méretekkel rendelkezett, ahol nem kellett a kislakások problémájával megküzdenem, azaz nem kellett többfunkciós terekben gondolkodnom, mert minden kényelmesen elfért. Ne gondoljatok ám óriási lakásra, csupán 55 négyzetméterről beszélek. De ezen az 55 négyzetméteren mindennek találtam helyet: nappalinak, hálószobának gardróbbal, étkezős konyhának, egy kényelmes fürdőszobának és egy ici-pici kazánhelyiségnek, ahová a mosógép is befér. Ráadásul a konyhának és a fürdőnek is van ablaka, szóval szép világos az összes helyiség.
