Két darab teljesen hétköznapi Eglo falikar hányódott a pincében, és nekem épp két falikarra volt szükségem a lányom szobájába. Egy kis maradék tapéta, némi ragasztó és pár papír szalvétagyűrű segítségével új életet leheltünk bele. Nézzétek, hogyan!
Egy ideje hallgatok, biztosan csalódottak voltatok (legalábbis, remélem). Ennek csak az volt az oka, hogy nyaralni voltunk. Ugyan vittem a laptopot, de egyszer sem kapcsoltam be, inkább magamat próbáltam kikapcsolni. Ez a bejegyzés most az úti élményeim beszámolója lesz. Ugye, nem baj, hogy ez most nem a szokásos dizain poszt?
Sorrendben a harmadik lakás, amit a Falforgatókban terveztem egy igazi örömjáték volt számomra. Az első két lakás után ez végre olyan méretekkel rendelkezett, ahol nem kellett a kislakások problémájával megküzdenem, azaz nem kellett többfunkciós terekben gondolkodnom, mert minden kényelmesen elfért. Ne gondoljatok ám óriási lakásra, csupán 55 négyzetméterről beszélek. De ezen az 55 négyzetméteren mindennek találtam helyet: nappalinak, hálószobának gardróbbal, étkezős konyhának, egy kényelmes fürdőszobának és egy ici-pici kazánhelyiségnek, ahová a mosógép is befér. Ráadásul a konyhának és a fürdőnek is van ablaka, szóval szép világos az összes helyiség.
Most, hogy már lassan három hete befejeztem a közreműködésemet a Falforgatók c. tv műsorban, újra van időm “levegőt venni” és törődni többek között a blogommal is. Kemény négy hónap van mögöttem, egy csomó tapasztalattal lettem gazdagabb, és nem feltétlenül csak jóval, de nem akarok panaszkodni. Egy biztos, aki egy ilyen produkcióban részt vesz, annak nem marad ideje semmi másra, de ezt úgy kell érteni, hogy nemcsak másik munkára nem, de a magánéletére és a családjára sem. Mert az egy dolog, hogy meg kell tervezni a lakásokat, de közben folyamatosan forgatásokra is kell járni különböző helyszínekre és közben persze az épülő lakásban is minél többet ott kell lenni úgy, hogy közben dupla sebességgel működik az időprés. De hát ilyen ez a popszakma, nem igaz?