Most, hogy már lassan három hete befejeztem a közreműködésemet a Falforgatók c. tv műsorban, újra van időm „levegőt venni” és törődni többek között a blogommal is. Kemény négy hónap van mögöttem, egy csomó tapasztalattal lettem gazdagabb, és nem feltétlenül csak jóval, de nem akarok panaszkodni. Egy biztos, aki egy ilyen produkcióban részt vesz, annak nem marad ideje semmi másra, de ezt úgy kell érteni, hogy nemcsak másik munkára nem, de a magánéletére és a családjára sem. Mert az egy dolog, hogy meg kell tervezni a lakásokat, de közben folyamatosan forgatásokra is kell járni különböző helyszínekre és közben persze az épülő lakásban is minél többet ott kell lenni úgy, hogy közben dupla sebességgel működik az időprés. De hát ilyen ez a popszakma, nem igaz?
Tegnap jártam a barátnőmnél, aki mellesleg a kolléganőm is. Van már pár közös projekt mögöttünk és most is dolgozunk együtt egy munkán. Ő most éppen kisbabát vár, nemrég készült el a babaszobájuk, amit tegnap meg is mutatott. Odavoltam érte, persze nem is vártam mást, mint amit láttam! Mondtam neki, hogy majd szeretném az egész szobát is egyben befotózni, hogy meg tudjam mutatni itt a blogon, mert annyira tök jó lett. Most sajna nem tudtam, mert nem volt nálam normális fényképezőgép. De a lámpát a telefonommal muszáj volt lefotóznom, mert annyira egyszerű, ugyanakkor különlegesen édes lett… tudjátok, hogy amúgy is van ez a lámpák iránti becsípődésem.
Már megint egy lámpabúra. Nem tudok és nem is akarok ellenállni ennek a szokásomnak, hogy mindenben lámpabúrát látok. Ezúttal a saját fürdőszobánkban lógó meztelen neonsárga tilka kábelekre kerültek fel búrák, amelyeket eredetileg mécsestartóként árultak.
Az van, hogy nálam be vannak csípődve a nagy asztalok. Nem bírom, ha egy asztal kicsi, pláne ha ez az asztal dolgozó funkcióval ellátott. Legalábbis, ha az enyémről van szó. Nekem olyan kell, amin szét lehet pakolni, elfér rajta minden egyszerre: tervek, rajzok, füzetek, papírok és skiccek, anyagminták, színminták, számítógép, mobil, naptár, csecse-becsék, a lányom által készített kis ajándékok, virág, lámpa, ceruzatartó, körömlakkok, kávéscsésze satöbbi. És ha eluralkodik a káosz, még akkor is van egy pici szabad hely letenni egy bármit. Ezek után fogadjunk, azt kérdezitek, mekkora az én íróasztalom? Mire tippeltek? Nos, elárulom: 2 méter 48 centi hosszú, 90 cm mély és faltól falig ér. Akkora, hogy rá sem fér egyben egy fényképre… Ha dobnék rá egy matracot még ágynak is jó lenne. 🙂 Merthogy saját készítésű ám! És olyan strapabíró, hogy csak na.
