Egy svéd enteriőr stylist, Lo Bjurulf munkáit szeretném most bemutatni. Inspiráljanak Titeket ezek a gyönyörű enteriőrök ezen a héten. A tervezőnő drágának tűnő, luxus hangulatot árasztó enteriőröket alkot többek között Ikea tárgyak segítségével, természetesen elsősorban skandináv stílusban. Az enteriőrjei úgy néznek ki, mintha egy trendfüzetből léptek volna ki. Ha figyelmesebben megnézitek, észreveszitek a jól ismert Ikea cuccokat, amelyek ebben a sajátos relációban mégis képesek nagyon drága holmiknak tűnni. Persze azért kell hozzá egy jó fotós is… Bjurulf dolgozik az Elle Interiörnek, katalógusokat tervez az HM Home-nak, az Ikeának és más svéd menő márkáknak is.
Megérintett a kortárs művészet, megérintettem a kortárs művészetet. Azaz segédkeztem Romvári Márton kiállításának installációjánál a Kempinskiben. Fogtam a festményeket, néztem a vízszinteseket, damilokra kampókat szereltem, sőt az egyik festményt tök egyedül raktam fel. Na jó, az egy kissebb méretű volt. Ez az:
Marci festményei a folyadékok belső szerkezetének tulajdonságait és képi asszociációit veszik kölcsön és alakítják át. Ebben az áramló, mozgó, alakuló közegben eltűnnek és előtűnnek a csorgások és a lakkfoltok egymáson. A különböző rétegek egymás mellett felfénylenek és elhalványodnak. Az ismétlődő formák variációi egy szabadon hullámzó együttest alkotnak, ahol a hangsúlyok és a ritmusok váltakoznak. Nekem tetszenek.
Az amorf lakkforma egyszer vízfelületként jelentkezik (fent), máskor fátyolszerű marad (lent), de olyan is van, hogy súlyos, komor felhőként gomolyog (lásd az első képet).
Romvári Marci festményeit a Kempinski első emeletén láthatjátok és meg is vásárolhatjátok:) egészen szeptemberig. Aki a Deák tér környékén jár, és van egy kis szabadideje, ugorjon be és nézze meg. Érdemes. Harminc festmény látható, nagyrészt olaj és vászon, de van pár kartonra készült kép is.
A múlt héten megnyitotta kapuit a Pantone Hotel Brüsszelben. A terek kialakításánál a koncepció a színekre és azok használatára épül, ez természetes, sőt egyenesen kötelező a Pantone esetében. Az enteriőröket a belga designer Michel Penneman és a szintén belga építész Oliver Hannaert tervezték, akik a rendkívüli kontrasztok használatára építettek. A sok fehér felület szerintük egyenesen kívánja a telített színeket. A szobákat, mint művészeti alkotásokat kezelték, ahol a fehér falak és az ágynemű jelentik a tiszta festővásznat, amelyre telített és vibráló színek kívánkoznak. A szobák berendezése egyébként minimál stílusú, a falakat a belga fotogáfus, Victor Levy egyedi fotói díszítik. A hotel hét emelete mind más-más színárnyalatban pompázik.
Ilyen árnyalatok közül választhatunk szobát:
Egy kétágyas szoba, mint ez is itt fent 100 euro alatt van/éj. Üdvözlet a színek szállodájában!
A lakosztályhoz tartozó terasz.
Remélem, a teraszon van korlát, csak nem látszik…
Ez egy kicsit retrós lett ezzel a narancssárgával.
Ezt a hetet egy Long Island-i lofttal kezdem, hogy elég magasra kerüljön a mérce. Ezt a loft lakást nemes egyszerűséggel White Castle-nek hívja a T-Style Magazin. A design Steve Blatz nevéhez fűződik, aki Olivier Renaud-Clément műkereskedő otthonát álmodta meg csupa fehérben.
A megrendelő olyan lakást szeretett volna, amely egyben kiállítótérként is szolgál a hatvanas- és hetvenesévekbeli olasz design darabokból álló gyűjteményének. Ebben az ajtó nélküli loft térben a padlótól a falakon át a plafonig minden hófehér, a sötétebb tónusok csak a design bútorokon és kiegészítőkön jelennek meg. A fehér használata eleganciát és nyugalmat sugároz, ahogy erről már írtam a színekről szóló korábbi bejegyzésemben.
Gio Colombo 1963-as Elda széke látható lehelyezve a sarokba, mellette Yuichi Higashionna lámpaszobra.
Colombo Aton lámpája látható az asztalon és Achille Castiglioni egyik székének prototípusa.
A hálószoba egybenyitott a nappalival, ahogy azt egy lofttól el is várjuk.
Mario Bellini kanapéja látható az ablak alatt.
A fürdőszoba sem túl zárt.
Pihenősarok a nappaliban.
Az Ineke Hans kortárs dizájner által tervezett asztalon Colombo lámpája látható. A konyhaszekrény ajtajai tükör borítást kaptak.