Két egész napig szünetelt az internetkapcsolat nálunk. Elképesztő. Közben persze egyfolytában bosszamkodtam. Szörnyű, hogy az ember már nem is érzi magát teljes értékűnek, ha nem tud felmenni a netre. A blogolás miatt ez különösen idegesítő volt. Na, de miért történt mindez? Nagyjából másfél hónapja egyszer arra értünk haza, hogy a kutyánk miszlikbe aprított egy levelet, amelyből csak egy picike sárga, hárömszög alakú darab maradt. A kertben szanaszét hevertek az egyéb papírfoszlány maradványok, de beazonosítani nem tudtuk, vajon melyik számla lehetett. Előbb-utóbb úgyis kiderül, gondoltuk. A gond a postaládánkkal van, amelyből simán beesnek a kertbe a levelek, ha túl sok minden kerül bele. Így vált a kutya martalékává az internetes számlánk is. Két megoldás van: átutalással fizetünk vagy beszerzünk egy kutyabiztos postaládát. Fel is keltette az érdeklődésemet a postaláda design, ezért körülnéztem a neten, mi kapható.
Ez a Blomus rozsdamentes acél postaládája. Egyszerű és szép, de semmi izgalom.
Ez egy falba süllyeszthető, audio kaputelefonnal egybeépített postaláda a Siedle-től, amely csupán 6 mm-re áll ki a falból.
Egy íves változat a német Serafini-től, szintén rozsdamentes acélból.
A lakberendezési stílusokat tárgyaló sorozatom következő részét olvashatjátok most, amelyben a teljesség igénye nélkül próbálok átfogó képet adni egy igazán nagyhatású stílusról, a Bauhausról. Remélem, sikerül. A véleményeteket a hozzászólásokban várom.
A Bauhaus kezdetei
A mára legendássá vált fogalom a XX. század legújítóbb szellemű és így legnagyobb hatású mozgalmát jelöli, amely történetének tizennégy éve alatt (1919-1933) gyökeresen megváltoztatta az építészet és az iparművészet alapelveit.
A Staatliches Bauhaus in Weimar két művészeti iskola egyesítéséből jött létre 1919-ben, Walter Gropius vezetésével. A reformer Gropius egy egészen új szellemiségű iskolát hozott létre Weimarban: az akadémikus művészettel szemben, a közösség erejében bízva és a művész felelősségéről meggyőződve olyan társadalmat akart megvalósítani, amelyben az összes művészeti ág képviselői együtt építik fel a „szocializmus katedrálisát”. 1919-ben meghirdetett programjában minden művészet végső céljaként az építést jelölte meg, amelynek elérése érdekében szobrászoknak, iparművészeknek, építészeknek és festőknek vissza kell térniük a kézművességhez.
Az első korszak
A képző- és iparművészetek közötti határ megszüntetése érdekében az oktatás műhelyekben folyt, ahol minden egyéni kísérletezés megengedett volt. A diákokat olyan egyéniségek tanították, mint a festő Kandinszkij vagy Klee. A Bauhaus első korszakában így elsősorban az expresszionizmus hatása érződik: színes, mozgalmas, szabad tárgyak születtek a műhelyekben.
A második korszak
A Bauhaus második korszaka 1925-től kezdődik, amikor a szociáldemokrata kormány bukása után – és anyagi támogatás hiányában – Gropius kénytelen Dessauba helyezni az iskolát. Dessauban, ahol a központi épületen kívül a tanárok és diákok szálláshelye is Gropius elképzelései szerint épült meg, már az ipari szempontok kiszolgálása volt a fő szempont. Olyan épületeket és tárgyakat alkottak, amelyek a sorozatgyártás révén nagy tömegben és olcsón állíthatók elő, s ezzel elősegíthették a társadalom szélesebb rétegeinek életszínvonal-emelkedését. Az ipar által követelt egyszerűsítés a tárgyak formai redukcióját eredményezte: geometrikus formák és puritanizmus uralta a Bauhaust. Ez a gyártásorientáltság vezetett ahhoz a funkcionalizmushoz és racionalizáláshoz, amely uralkodóvá vált a XX. század további évtizedeiben.
A Bauhaus után
A harmincas években a Bauhaust a nemzetközi modernizmus követi, amely egyértelműen a Bauhaus szellemi örökösének tekinthető – csak éppen központja nem alakult ki (kivétel ez alól az ún. New Bauhaus, amely az Egyesült Államokba távozott építészeket tömörítette, Mies van der Rohe vezetésével).
A Bauhaust 1933-ban, alig tizennégy éves fennállás után, a nemzeti szocialisták hatalomra kerülésével végleg bezárták. Hatása felmérhetetlen az építészetre és a formatervezésre nézve, alapelvvé tette a racionalizmust és a funkcionalizmust, valamint egészen új formai alapokra helyezte az ipar-, képző- és építőművészeti alkotást.
És most nézzük a Bauhaus tárgyait, amelyek közül sok még ma is gyártásban van és megvásárolható.
Ez Breuer Marcel egyik első csővázas széke, a Vaszilij.
Breuer Marcel lerakóasztalai szintén hajlított csővázas technológiával készültek.
Annie Albers lenyűgöző textíliája. Két oldala különböző tulajdonsággal bírt: az egyik elnyelte a hangot, a másik visszaverte a fényt.
Mies van der Rohe híres Barcelona széke az 1929-es barcelonai Világkiállításon vívott ki magának először elismerést.
Marianne Brandt lehúzható mennyezeti lámpája.
Walter Gropius igazgatói irodája a Bauhausban, 1927-ből.
Mies van der Rohe MR10-es hajlított csővázas széke.
Karl. J. Jucker és Wilheim Wagenfeld üveg asztali lámpája, 1923-ból. Jól látszik a korszak Bauhaus programja: az üveg és a fém hangsúlyos használata és minden részlet funkciójának megmutatása.
És végül egy korabeli enteriőr, amely Breuer Marcel keze nyomát dícsérei.
Hamarosan itt a nyár és nyáron szeretünk kint lenni a kertben vagy legalább a teraszon. Ezért most jöjjön egy újabb kerti bútoros bejegyzés. Egy régebbi postban már írtam Patricia Urquiola teraszbútorairól, amelyet a B&B Italiának tervezett. Most a CORO Italia bútorait mutatom meg. Ez szintén egy olasz bútorgyártó cég, de ők még nem olyan nagyok, mint az előbb említett B&B Italia. A Coro kifinomult ízlésű közönség számára tervezett egyedi kialakítású darabokkal van jelen a piacon.
A Coro formába önti a múló idő ritmusát. Tárgyakat alkot, amelyek szabad értelmezést adnak az enteriőrnek és az exteriőrnek egyaránt. A felhasznált anyagok kiváló minősége és tartóssága mára a Coro védjegye lett.
Ez a Pergola nevű pergola, amelyet akár egyedi méretre is elkészítenek és több színből is lehet választani. Az idei milánói bútorszalonon rukkoltak elő egy olyan szövettel, amely nem engedi át a vizet, tehát esőben is ücsöröghetünk a pergolánk alatt.
A Stefano Gallizioli által tervezettNest szófa, mint azt a neve is mutatja, leginkább hívogató fészekhez hasonlít. Nagyméretű párnáival kényelmes, pihentető relaxációs teret alkot. A háttámla szatén fényű rozsdamentes acél vázát vízálló pvc zsinórral szőtték be. A párnák huzatai kültéri használatra alkalmas speciális szövetekből készülnek. Nagy előnyük, hogy a párnákat esőben is kint lehet hagyni, hiszen speciális töltetükön átfolyik a víz, az eső elmúltával pedig gyorsan megszáradnak.
Ezek is a Nest kollekcióba tartoznak, pihenőszékek terracotta színben.
Szintén Nest, de íves háttámlával, fehér színben. Igazán elegáns.
A Coro kollekciójában napágyak is találhatók. Egy kis asztallal egymáshoz is lehet őket kapcsolni. Ilyenkor pénzfeldobással kell eldönteni, ki nézzen a nap felé.
A szófákon és napágyakon kívűl asztalokat, székeket, napernyőket és mindezekhez passzoló virágládát is gyártanak. A Coro bútorait itttudjátok élőben megnézni és megvásárolni.
Nem tudom, mi volt múlt héten, hogyan álltak a csillagok, de törtem-zúztam a lakberendezési üzletekben. Mondhatnám azt is, hogy elefánt voltam a porcelánboltokban. De komolyan.
Hétfőn az egyik ügyfelemmel az IDdesign üzletében jártunk a MaxCityben. A kiegészítők között nézelődtünk, amikor mindketten leemeltünk a polcról két ugyanolyan kicsi vázát. Ahogy vissza akartuk rakni a polcra, véletlenül összekoccoltuk a széleit, mire az egyik szanaszét törött. Az üveg hártyavékony volt, a vázán ezerhétszáz forintos árcédula díszelgett, már csak ebből is következtethettek a minőségére. Az üvegtörés hangjára persze odasereglett az eladótérben lévő nem csekély számú személyzet. Kértük az elnézést, mire az egyik eladócsaj az ügyfelem arcába nyomta a törött váza árcéduláját és közölte, hogy „Akkor ez ennyi lesz!” Mindezt úgy, hogy az ügyfelem egyébként kicsivel több, mint hetvenezer forintért vásárolt az üzletben. Nem tudom, hogy csak nálam veri-e ki a biztosítékot az ilyen stílus, de legszívesebben arra bíztattam volna az ügyfelemet, hogy most azonnal menjünk innen, majd vásárolunk olyan üzletben, ahol normális a kiszolgálás és az eladókba szorult egy kis intelligencia…
A hét következő napjai egész jól teltek, nem is romboltam egészen péntekig. Pénteken bementem az Eglo lámpaüzlet mintaboltjába Dunakeszin és megnéztem a leértékelt lámpákat, hátra találok valamit, ami alkalmas az átalakításra vagy legalább beindítja a fantáziámat. Ahogy nézegettem, megláttam egy fekete üvegbúrás, rozsdamentes acél talpon álló lámpát a földön. Fel akartam emelni, hogy közelebbről megnézzem. Ebben a pillanatban lerepült az üvegbúra és szép nagy ívben elrepült, majd a földön landolva ezer darabra törött. Persze egyből beugrott a hétfői eset, már néztem is az árcédulát, hétezer valahányszáz forint. Jött az egyik eladó, kértem sűrűn az elnézést és mondtam, hogy megveszem a lámpa maradékát. Erre ő kivette a kezemből és annyit mondott „Dehogyis, mégcsak az kéne!” Elvitte a szerkezetet a raktárba, és feltakarította a törmeléket egy szó nélkül. Mégegyszer elnézést kértem, mire ő mondta, hogy nem történt semmi baj, ne aggódjak már.
Szóval ezt a két történetet csak azért meséltem el, mert iszonyú fontosnak tartom, hogy egy üzletben milyen a kiszolgálás. Na, jó, ez a két story nem a szokványos ügyfél-eladó menet, de épp ilyen stresszhelyzetekben derül ki, hogyan állnak igazából az eladók a vásárlókhoz. Szerintem tanulságos. Legalábbis nekem mindenképpen.
Mivel a támába vág, most jöjjön egy törött váza dizájn.
Ez a híres Rosenthal cég Vase of Phases elnevezésű vázája fehérben, amelyet Dror Benshetrit tervezett még 2005-ben.
Ugyanaz feketében.
Hogyan reklámozzuk Dror törött vázáját Lagerfeld szerint? Hát így.
